Az írott tananyag és az előadás nagyon jól kiegészíti egymást. Az előadás nagyon színes és érdekes, a viszonylag hosszú időtartam ellenére végig lekötötte a figyelmemet. A tananyag tartalma nagyon hasznosnak látszik, remélhetőleg sok gyakorlással el fogom sajátítani, és alkalmazni is tudom. Nagyon fontos, hogy megismertem a tőzsdézés veszélyeit és az azok elleni védekezést.
Áron, Budapest (vállalkozó)
Tetszett a tanfolyam, tervezem a folytatást a haladó résszel. A tananyag logikus, érthető előképzettség nélkül. Jól egymásra épül a modulok szerkezete. Elégedett vagyok a tanfolyammal.
Attila, 28 éves (vegyész)
Nagyon jól felépített tanfolyamot tudhatunk magunk mögött, a tőzsdei eredményességhez rendszerezett tudást nyújt. A piaci döntésekhez ez a több aspektusból való megvilágítás nagy segítség a hosszú távon való eredményes kereskedéshez, főleg azoknak, akik nem tudták még komoly rendszerbe foglalni eddigi tőzsdei szaktudásukat.
Attila, 61 éves (nyugdíjas)
Nagyon meg vagyok elégedve a tanfolyammal, nekem megerőltető volt anyagilag, de remélem, hogy meg fogom keresni a tanultak használatával. Igen jó az előadás színvonala, az előadó felkészültsége és munkabírása erősen tisztelni való.
Attila, Budapest (informatikus, rendszerszervező)
Eddig is érdekelt a tőzsde és régóta terveztem bizonyos papírok vételét. Ez a tanfolyam az eddigieken túlmutató információval, tudással vértezett fel. 3 éven belül szeretném a jelenlegi (jól fizető és szívesen végzett informatikusi) munkámat „hobbi” szinten művelni. Ezt elősegítendő, már hetekkel korábban jelentkeztem a haladó tőzsdetanfolyamra, melynek a segítségével megvalósítom rövid, és hosszú távú terveimet.
Attila, Budapest (szervíztechnikus)
A helyszín és az időpont is kiváló volt nekem. Az oktató tudása vitathatatlan.
Mindent összevetve nagyon széles körű tudást tehettünk szert az előadás folyamán.
Az oktatás színvonala csillagos ötös.
Attila, Budapest (zenész előadóművész)
András előadása nagyon tetszett. Kiváló szakembernek tartom, így az előadás minta szakmai felkészültségben, lényegre törő és átfogó volt.
Attila, Nagyvárad
Érdekes és hasznos volt, épp ezért jelentkeztem a haladóra. Ezzel a tanfolyammal szerintem megváltoztattam a jövőmet, mert így már csak rajtam múlik.
B. Jenőné, 57 éves (közgazdász)
Szerencsésnek érzem magam, hogy megtaláltam a Tőzsdeiskola hirdetését a tanfolyamról – hasznosabbnak érzem, mint amilyennek elképzeltem.
András kiemelkedő tudású és tényleg nem félti a tapasztalatait és ismereteit átadni, amiért hálásak lehetünk a sorsnak, hogy összehozott vele.
Nagyon sok hasznos ismeretre tehetünk szert, aminek még természetesen be kell érnie (30x-os szabály!), de hiszek benne, hogy előbb-utóbb anyagi hasznát fogom látni.
Az ismeretek a gyakorlatban jól használhatóak a magyarázatok érthetőek.
Kérdés-válasz lehetőség van, amivel csak élnünk kell.
Egy kis gyakorlatot követően a haladó tanfolyamon is szeretnék részt venni Budapesten.
A Tőzsdeklub-rendezvényt nagyon támogatnám.
Balázs, 25 éves (treasury dealer)
Jól felépített, megfelelő tudásanyagot biztosít. Részemről 100%-osan megérte a részvétel!