2011. január 25. (kedd)
TőzsdeKlub: rákötések, pozícióépítés trendben
A legutóbbi TőzsdeKlubon (2011. január 25.) az élőben kötött EURUSD daytrade példa során a résztvevők személyesen is meggyőződhettek arról, hogy a tőzsdei kereskedés során kiemelt jelentőséggel bír a pozíciónövelés, azaz a rákötések. A sorozatos rákötések során egységnyi kockázattal kiemelkedően magas, többszörös nyereség érhető el különösen akkor, ha kötelező jelleggel figyelembe vesszük a magasabb standard időtávok trend irányait (hipotézis trend).
A tegnapi TőzsdeKlub előadás alatt 18 óra 0 perckor kialakult a korrekció vége jel az 5 perces finomított időtávon. A pozíciónyitáshoz 18 óra 34 perckor betettem a helyreállító limit ordert, mely 18 óra 39 perckor teljesült. A kötés, illetve a limit order elhelyezése előtt a TőzsdeKlub résztvevői élőben láthatták a köthető mennyiség kiszámításához szükséges számolótáblázat használatát a gyakorlatban. Az első kötés után közvetlenül készülni kell a rákötésre is, így az első limit order teljesülése után azonnal kiszámoltam a rákötésnél köthető mennyiséget a számolótáblázatban. A húzott stop (stop2) meghatározása és az 1% veszteségkerettel köthető mennyiség kiszámolása után, 18 óra 46 perckor betettem a pozíciónövelő limit ordert az előző csúcs meghaladására az 5 perces finomított időtávon. Ez a limit order a TőzsdeKlub Extra ideje alatt 20 óra 55 perckor teljesült. A TőzsdeKlub Extra után 21 óra 30 perckor az RSI elérte a 70-et (76.71 érték) az 5 perces finomított időtávon, így a pozíciót itt be lehetett zárni helyreállító limit orderrel.
A TőzsdeKlubon bemutatott elő kötések az alábbi eredménnyel zárultak:
EURUSD pozíció építés:
Vételi jel1: 1.36427 pont – 18:39-kor
Trendváltás utáni első korrekció vége jel kötése helyreállító limit orderrel, 1%-os veszteségkerettel
Stop1: 1.35764 pont
Vétel jel2: 1.36781 pont 20:55-kor
Előző csúcs felülhaladásának kötése limit orderrel – 1%-os visszafinanszírozott veszteségkerettel
Stop2: 1.35988 pont
Pozíció zárás 1-2: 1.37037 pont - 2011. 01. 26. - 09:28-kor
RSI 70 elérése a finomított időtávon – pozíció zárás helyreállító limit orderrel
Nyereség1: 61,0 pont
Nyereség2: 25,6 pont
Mennyiségre súlyozott eredmény: 53,1 pont
Időtávok:
Hipotézis időtáv: 1 napos grafikon
Eredeti időtáv: 1 órás grafikon
Finomított időtáv: 5 perces grafikon
EURUSD 5 perces grafikon (finomított időtáv) Trendváltás utáni első korrekció vége jel kötése helyreállító limit orderrel
EURUSD 5 perces grafikon (finomított időtáv) RSI 70 elérése a finomított időtávon – pozíció zárás helyreállító limit orderrel
EURUSD 1 órás grafikon (eredeti időtáv) A pozíció még nyitva van a TőzsdeKlub ideje alatt
EURUSD 1 órás grafikon (eredeti időtáv) A pozíció bezárása utáni állapot a TőzsdeKlub Extra után
EURUSD 1 napos grafikon (hipotézis időtáv)
Az üzletkötések listája
A köthető mennyiség kiszámolása a számoló táblázatban Veszteségkeret = 1%
A rákötésnél a köthető mennyiség kiszámolása a számoló táblázatban Rákötött veszteségkeret = 1%
Horváth András
tőzsdeszakértő, oktató
Horváth András | 2011-01-26 15:00:34 | Módosítva: 2011-01-26 15:06:57
36 hozzászólás
| 3649 megtekintés
jo neked halod én még mindig nem jötemrá
:)
#35 | Endrődi Mária | 2011-08-27 22:49:16
szeretitek a zenét?
#34 | Endrődi Mária | 2011-08-27 22:46:32
sziasztok miujság
#33 | Endrődi Mária | 2011-08-27 22:44:44
Sziasztok!
AZ MT4 felületen szeretném használni az Oanda platformon található ADX indikátort, mivel az MT4 ADX indikátora más, mint az Oandában lévő. Tud ebben valaki segíteni? Kellene ehhez egy indikátor forráskód...
Üdv: Robi
#32 | Penczi Róbert | 2011-08-26 09:59:47 | Módosítva:: 2011-08-26 10:04:05
Sziasztok,
aki esetleg még kételkedik a Fibo-szintek jelentőségében annak itt egy konkrét mai példa:
kepfeltoltes.hu/110624/USDJPY_0624_Fibo_www.kepfel ... hozzáteszem,hogy ez egy Éles Robot-kereskedés egy része,elég meggyőző?
-Gábor-
#31 | Vincze Gábor | 2011-06-24 17:38:08
Sziasztok!
Olyan dologban kérném a segítségeteket, hogy ha esetleg tudtok Valakit az ismeretségi körötökben, akinek van "feleslegessé vált" eladó eredeti ninjatrader reg kulcsa és megválna Tőle bizonyos áron, legyen kedves Felém jelezze horvath.kalman.horvath@gmail.com -ra.
Köszönöm szépen előre!
#30 | Horváth Kálmán | 2011-05-27 19:17:27
Kiegészítésképpen a korábban említett program (ZUP v92 alert England nevű indikátor mt4-re) ilyen mintákat rajzol:
http://kepfeltoltes.hu/110524/eurjpy_h1_www.kepfel ... én igazából nem használom,de mióta felhívták rá a figyelmemet,időnként ránézek.
#29 | Vincze Gábor | 2011-05-24 19:27:09
Kedves János!
Amint azt Te is írod,ez egy kétértelmű alakzat volt,de számomra mindig meggyőző és fontos hogy AB-ből legyen egy kb. 61,8-as korrekció a többit meg a Nagyok úgyis eldöntik,hogy meddig hajlandóak elmenni újabb korrekció nélkül,ez pedig nekem általában már elég a Boldogsághoz.
Ha megfigyeled, az alakzat neve bizonyos határokon belül az X pont önkényes változtatásától is módosulhat,ha érted mire gondolok.
A beszállóm általában egy lehetséges Gartley-nál indul természetesen előre berakott Orderrel.Aztán a sorban jön a Butterfly, végül pedig a Crab.(A Bat-mintát nem szoktam figyelni,de a 3 Drives-pattern szóba jöhet.)
Ami a kiszállót illeti általában zárom a végső pozikat is Fibo 1.27-nél,de ha úgy látom,hogy erős a Trend, van úgy hogy végső Stoppokat használok,de a legtöbbször az eredeti Célár a jobb választás.
További jó trade-elést!
Üdv.: Gábor
#28 | Vincze Gábor | 2011-05-24 18:08:44
Szia Gábor!
Először is gratulálok a sikeres trade-hez!
Másodszor: kicsit utánanéztem, hogy mi is ez a Harmonic trading. Érdekes dolog, és elvileg működik is. (Azaz Nálad a gyakorlatban is.)
Az lenne a kérdésem, hogy amit most kötöttél az nem egy "Bearish Bat Pattern" volt inkább? A Gartley-nél a B pont az XA távolság 61,8%-ára kell hogy felmenjen, ez nálad pont 50%, ennyi kell a Bat alakzathoz. (Viszont a BC-ből számított D meg 161,8%, ennek alapján viszont Gartley.)
Továbbá: mikor és milyen jelre nyitod a pozíciót? A zárás mindig AD 127%-on történik?
Üdv:
János
#27 | Kovács János | 2011-05-23 18:05:00
Sziasztok!
Egy újabb 370 pontos (Pipes) lehetőség EUR/USD-n,amit ma sikerült bezárnom a Célárnál:
kepfeltoltes.hu/110523/Gartley_EURUSD_0523_www.kep ... Kicsit kacifántos volt de azért megjátszható.
C pontban 61,8-as visszahúzódás, ráadásul D pontból egy Murray Math vonalról pattant le az Ár.
Végső Célár az A_D szakaszra mért Fibo 127% (majdnem elérte).
Üdv.: Gábor
#26 | Vincze Gábor | 2011-05-23 17:07:07