Nagyon sok hasonlóság mutatkozik a két válság között, ami nem lehet csupán a vak véletlen műve. Mindenek előtt vegyük az optimizmusra épülő optimizmust, aminek hihetetlen árfelhajtó hatása van.
A kezdet - tulipánhagymák
Gondoljunk csak a XVII. századi holland tulipánhagyma őrületre, mert már ennek is az volt a lényege, hogy mindenki ugyan abba fektesse a pénzét, így a szinte jelentéktelen és értéktelen tulipánhagyma ára az egekbe szökhetett. Amint nem kerül új pénz a rendszerbe, az menthetetlenül összeomlik. Mert amíg meg lehet venni valamit „olcsón”, és van aki megveszi azt drágábban, addig semmi baj, mondták akkortájt. Egy idő után aztán az új beszállók megléte sem elégséges feltétel az emelkedéshez, mivel ők az egyre magasabb árak miatt, csak a piac egyre kisebb szeletét tudják megvásárolni, és az eladók száma pedig egyre csak nő, a lufinak törvényszerűen ki kell pukkadnia. Mert a spekulánsok, ugye nem azért vették meg a tulipánhagymákat, hogy bármit is kezdjenek velük a spekuláción, a pénzkeresésen kívül.
Az első világháború után
Az 1929-es válság előtt is volt több ilyen felfújt lufi, mint például a floridai ingatlanspekuláció, ahol a végén már úgy árultak a „tengerparti” telkeket, hogy azok tíz vagy tizenöt mérföldre voltak a víztől. De kit érdekeltek a részletek, amikor a kor nagy találmánya a tőkeáttét működött, és tíz százalékos készpénzelőleggel hozzá lehetett jutni a hőn áhított telkekhez, amiknek az ára hetek alatt megduplázódott, hála a rengeteg új beszállónak, akik kifejezetten spekuláció céljából vásároltak telkeket Floridában. Ez a lufi 1926-ban pukkadt ki, és a felelősséget a floridai hurrikánokra fogták, és még csak meg sem próbálták az igazi okokat kideríteni, feltárni.
Az új hadszíntér
Ekkor következhetett a következő spekulációs hadszíntér a New York-i értéktőzsde, ahol a húszas évek közepén kezdtek a részvényárak emelkedni. A New York-i részvénytőzsde részvényindexe a Dow Jones Industrial Average (DJIA) - 381 ponttal 1929. szeptember 3-án érte el a maximumát. Már akkor is túlértékeltek voltak a részvények. A lufi kipukkadására nem kellett sokat várni. A Dow Jones index a mélypontját 1932. július 8-án 34 hónappal az 1929. szeptemberi csúcs után 41.22 ponton érte el, ami közel 3 év alatt mintegy 90%-os csökkenést jelentett. A részvények válság előtti túlértékeltségét az is mutatja, hogy az index a 400 pontos határt majd csak 25 év múlva 1954-ben lépte át újra.
A Dow Jones 1929 és 1954 között
No de ne szaladjunk ennyire előre. Ahogy már szó volt róla, a kor csodája volt a tőkeáttétes kereskedés. A venni szándékozó tulajdonos 10 %-ot fizetett, a hitelező pedig 90-et. Viszont ez nem volt olcsó mulatság, mivel 7 - 15 % kamatot fizetett a kölcsönkérő. Így születhettek olyan vállalatok, amik 500 dolláros kölcsönből saját értékpapír-kibocsájtásukat finanszírozták, amit aztán már egymilliárd dolláros értékpapír vásárlásra fordítottak. Alig néhány hónap alatt a Goldman Sachs Trading Corporation részvényei ára, a kibocsájtási 104 dollárról, 222 dollárra emelkedtek, aztán a válság vége felé, 1932-ben a 2 dollárt sem érték el. Ezeket a fantasztikus eredményeket csak úgy lehetett elérni, hogy még a csapból is olyan információk csordogáltak, hogy a részvények, ez idő szerint nincsenek túlértékelve. Egyetemi tanárokat, professzorokat is magával ragadott a spekuláció hajtóereje a hit. Pedig ekkor már elvétve lehetett hallani ellenvéleményeket, de csak vad vádaskodások voltak a reakciók.
Enyhítés helyett
1929 október 21-e volt a csúcs, minden innen fordult. A bankok gyorsan összeültek, és hatalmas összegekkel stabilizáló vásárlásokba kezdtek, valamint próbáltak megnyugtató nyilatkozatokkal a kedélyeket lehűteni. Mint már tudjuk, nem sok sikerrel. A piac, csak a visszaeső gazdasági termelést reagálta le, az igazi bajt nem maga a spekuláció okozta, hanem egyértelműen azok a „szakértők” akik a végtelen és korlátlan növekedést hirdették. Ehhez még nagymértékben hozzáadódott a hibás pénzügyi politika, olyan intézkedésekkel mint például, a gazdaság megfosztása a likviditástól, melyek a segítség helyett csak a feszültséget fokozták.
Az internet-boom
A 90 évek végén is volt egy jelentős lufi, az úgynevezett internet-boom. Az óriási szárnyalás 1996-tól 2000-ig tartott. Az Intel árfolyama 6 dollárról 73 dollárra, a Microsoft-é 4 dollárról 53 dollárra emelkedett.
A Microsoft részvényárak akulása 1996 és 2000 között
Az egy - két évvel korábbi árfolyamokhoz képest 2000 januárjára a Yahoo értéke a 63-szorosát, míg az Ebay a 31-szeresét érte.
A Yahoo részvényárak alakulása 1996 és 2000 között
Az orosz válság
Valamint, igen tanulságos volt az \"orosz válság\" 1998-ban. A 90 évek második felében már a magyar tőzsdén is jelentős eredményeket lehetett elérni. Jött az „ázsiai válság”, de elég volt csupán néhány hónap, és az árak visszaerősödtek. Az befektetők azt hihették, az emelkedés megállíthatatlan, és jött az orosz pénzügyi válság. Túl kevés idő telt el a rendszerváltás óta, és a befektetők úgy gondolták, hogy a magyar gazdaságot még mindig nagyon erős szálak kötik az orosz gazdasághoz, és ha Moszkvában baj van, baj lesz nálunk is, mint ahogy ez mindig is történt az előző 50 évben. Ez az az időszak, amikor a kelet európai piacokon szárnyalnak, egy év alatt a befektetők akár 100%-os hasznot is elérhetnek. Nem véletlen tehát, hogy óriási spekulatív tőke jelent meg az orosz piacon is, ami most menekül, mivel az orosz rubel értéke az 1/3 -ra esik, és akarva akaratlanul, vonja maga után a budapesti tőzsdén jelenlévő, nem annyira spekulatív tőkét is.
A Richter részvények zuhanása 1998-ban a BÉT-en
2007 - napjainkig
2007-ben is volt egy ingatlan-lufi, amiért a szinte korlátlan és fedezet nélküli hitelek kiáramlása okolható. Valamint a hit, hogy házuk és lakásuk értéke egyre csak növekedhet. Itt is eljött az a pont, amikor képtelenek voltak a hiteleiket tovább fizetni. A bankok és hitelintézetek, a sokszorosan átcsomagolt hiteleikkel nem tudtak mit kezdeni. A 158 éves Lehman Brothers-t fel akarták vásárolni, de az üzlet meghiúsult, és az állam sem segített neki. A bankok likviditása erősen megcsappant, nem jutottak készpénzhez, mert már nem bíztak meg egymásban, féltek, hogy a kölcsönadott pénzüket nem kapják vissza. Közben kiderült, hogy erősen visszaesett az amerikai gazdaság, ami csak tetézte a bajt és pont a legfontosabb dolog hiányzott, a legfontosabb dolog tűnt el, éspedig a HIT! A hit abba, hogy minden csak szebb és jobb lesz, a hit abban, hogy ez így a végtelenségig lehet csinálni, minden csak emelkedni fog, és az évek óta csökkenő kamatszintek ellenére a fejlődés megállíthatatlan. Azzal azért odaát is tisztában voltak, hogy a hit az alapja az amerikai gazdaságnak. Ahogy ez eltűnt, a drasztikus esések megelőzésére be is vezették a shortolási tilalmat, nehogy nagyon belelendüljenek az esésbe invesztáló befektetők, mert ahogy megvolt a hit abban, hogy úgy vett valaki részvényt, hogy tudta, hitt benne, hogy rövid időn belül haszonnal adhatja azt tovább. Ha a shortoló befektetők elhiszik azt, hogy az eladott részvényt még olcsóbban vissza tudják venni, biztos nagyobbat esett volna mindegyik tőzsde. De ezt már nem várták meg, ahogy azt sem, hogy másik pénzintézet is becsődöljön. Mert az elején a Bush kormány még tanakodott, hogy mitévő is legyen, de utána annál gyorsabban hozták a különböző megsegítő intézkedéseket. És nem csak Amerikában. Az Európai kormányok, nem várták meg a közös európai döntést, és sorra jelentették be, hogy óriási összegekkel segítik a bankokat, próbálják garantálni a piacok likviditását, és nem utolsó sorban próbálják a kisbefektetők rohamát visszatartani, mert sok bank nem élne túl egy ilyen rohamot, bármennyire is azt hirdeti, hogy neki nincsenek ilyen-olyan problémái, gondoljunk csak a közelmúltban a Posta Bankra. Garanciát uniós szinten is sikerült szabályozni, az EU-s pénzügyminiszterek úgy döntöttek, hogy az addigi 20 ezer euróról 50 ezerre emelik a magánbetétek garanciájának minimumát. Az ennek megfelelő mértékű, az eddigi 6 millió forintról 13 millióra való emelést Magyarország is érvényesítette, a kormány ezen felül teljes betétgaranciára vonatkozó ígéretet jelentett be. Tehát, a kormányok próbálják a bankok közötti bizalmatlanságot oldani azzal, hogy garanciát vállalnak a bankközi hitelekre, és szűkség esetén a bankok újratőkésítését is bevállalják, vagyis részben államosíthatják azokat. Ezeket a nagyon fontos intézkedéseket azért is kellett gyorsan meghozni, mivel gazdasági növekedés megtorpant, a cégek sorra jelentik be a leépítéseket, gyárbezárásokat, az ebből fakadó negatív híreket ne tetézze még egy likviditási hiányból adódó negatív hullám is. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, az Európai Központi Bank, a Bank of England és a japán jegybank már tavaly óta folyamatosan tőkeinjekciókkal igyekszik biztosítani a likviditást. A Lehman Brothers csődje óta dollár-százmilliárdokat öntöttek a piacra, egyelőre azonban úgy tűnik, ennek semmi hatása. Legalábbis nem nyugtatja meg a befektetőket, akik menekítik ki pénzüket. És nem nyugtatja meg a bankokat sem, akik továbbra sem mernek kölcsönadni egymásnak.
A Dow Jones index 2008 ősz végén ismét 8 000 pont körül
A nemzeti banktámogató programok összesített értéke az unióban meghaladta az 1700 milliárd eurót, és ez még koránt sem a végösszeg. Amerikában akár nullára is csökkenthetik a dollár kamatszintjét, csak hogy ösztönözzék a beruházásokat, ami nem kell hozzá nagy jóstehetség, a problémát nem oldja meg, maximum elodázza.
És a legfrissebb hír: Spanyolországban félmillió családnak segítenek azzal, hogy két évre elhalaszthatják a hitelek törlesztését, valamint itthon az OTP-re is készült mentőcsomag.
