2011-10-25 20:53:08
Washington: nincs áttörés az amerikai-észak-koreai tárgyalásokon
Az amerikai külügyminisztérium keddi közlése szerint a genfi kétnapos amerikai-észak-koreai tárgyalásokon nem értek el áttörést.
Washington, 2011. október 25., kedd (MTI/Reuters/AP)
Az amerikai főtárgyaló aznap korábban úgy nyilatkozott, hogy Washington derűlátó Észak-Koreát illetően, mert úgy véli, hogy Phenjan visszatér az észak-koreai nukleáris program leállítását célzó hatoldalú tárgyalásokhoz.
Észak-Korea azt követően fordított hátat a tárgyalásoknak, hogy az ENSZ szankciókat foganatosított ellene, mert hosszú hatótávolságú rakétával kísérleteket hajtott végre.
Genfben ugyanakkor mindkét oldal bizonyos előrehaladásról számolt be. Stephen Bosworth amerikai különmegbízott hasznosnak nevezte a tárgyalásokat, amelyek hangneme "pozitív és általánosságban konstruktívnak" volt nevezhető.
"Meggyőződésem, hogy mindkét oldal törekvésével elfogadható alapot érhetünk el ahhoz, hogy formális tárgyalásokat kezdjünk a hatoldalú egyeztetésekhez való visszatérésről." - mondta Bosworth. "közeledtek a nézeteltérések néhány kérdésben és más témákban azonosítottuk a különbségeket. Arra jutottunk, hogy a megállapodás eléréséhez több időre és tárgyalásra van szükségünk" - fűzte hozzá.
Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő azonban Washingtonban óvatosabban nyilatkozott: "Miközben volt némi közeledés a nézeteltérésekben, egyáltalán nem értünk el áttörést és jelentős ügyek maradtak" - szögezte le.
A két fél júliusban kezdett kétoldalú tárgyalásokat New Yorkban, az első alkalommal azt követően, hogy 2009-ben összeomlottak a hatoldalú tárgyalások Phenjan atomfegyver-programjáról. A hat fél: az Egyesült Államok, Észak-Korea, Dél-Korea, Oroszország, Kína és Japán.
Bosworth a következő lépésekről elmondta, hogy mindkét fél konzultál fővárosával és kapcsolatban maradnak Észak-Korea New York-i diplomáciai képviseletén keresztül.
|