2010-07-27 09:12:04
Vietnam Franciaországtól kér segítséget hadseregének fejlesztéséhez
A francia védelmi miniszter segítséget ígért a vietnami hadsereg modernizálásához az egykori gyarmatán tett történelmi látogatásán- írta kedden a helyi állami sajtó.
Hanoi, 2010. július 27., kedd (MTI/AP)
A délkelet-ázsiai ország fokozatosan igyekszik megújítani hadseregének felszerelését. Hanoi nemrégiben radart, helikoptereket, szállítógépeket vásárolt Párizstól - közölte Hervé Morin, a francia védelmi tárca irányítója.
A VietnamNet internetes újság idézte Morint, aki szerint Vietnam részéről nagy igény mutatkozik a hadsereg modernizálására. Franciaország hajlandó Hanoi minden ilyen irányú igényét kielégíteni - tette hozzá a francia politikus.
Morin az első francia védelmi miniszter, aki az országba látogatott azóta, hogy 1954-ben a francia hadsereg vereséget szenvedett a vietnami Dien Bien Phunál. A vietnamiak győzelme eredményeképpen a francia erők megadták magukat, és kivonultak az országból.
Morin szólt arról is, hogy a tárgyalások során megvitatták a haditengerészet, a hadsereg és a légierő együttműködésének kérdését is. Párizs hamarosan kiképzést szervez vietnami katonatisztek számára - mondta a miniszter.
A francia haditechnikai eszközök megrendelése előtt a délkelet-ázsiai állam Oroszországtól, fegyverzetének hagyományos szállítójától igényelt fegyvereket. Tavaly decemberben hat, Kilo osztályú tengeralattjárót és 12 Szu-30Mk2 típusú harci gépet.
Az elmúlt években Vietnam szorosabbra fűzte katonai kapcsolatait az egykori ellenségével, az Egyesült Államokkal is. Ennek keretében a védelmi miniszterek kölcsönös látogatása történt, illetve amerikai hadihajók futottak be vietnami kikötőbe.
A vietnami háború 1975-ben ért véget, amikor az észak-vietnami erők elfoglalták az amerikai támogatást élvező egykori dél-vietnami fővárost, majd egyesítették a két országrészt.
|