2010-09-03 18:19:05
Választás 2010 - Iváncsik Imre: az MSZP beváltaná a Fidesz korábbi ígéreteit Szolnokon
A megkezdett fejlesztések folytatását, bővítését és a jelenlegi fideszes városvezetés beváltatlan ígéreteinek megvalósítását is tartalmazza az MSZP szolnoki szervezetének programja- jelentette be a párt helyi polgármesterjelöltje a Tisza-parti városban tartott sajtótájékoztatóján.
Szolnok, 2010. szeptember 3., péntek (MTI)
Iváncsik Imre országgyűlési képviselő, korábban államtitkárként is dolgozó politikus elöljáróban elmondta: ígéretükhöz híven azért tartják most a párt helyi programjának bemutatóját, mert immár az MSZP valamennyi választókerületi képviselőjelöltjét és - személyében - a szocialisták polgármesterjelöltjét is nyilvántartásba vették.
Hozzátette: a szükséges ajánlószelvények többszörösét sikerült összegyűjteniük. "Nagyon határozott, erős támogatást érzékeltünk a választók részéről. Igaz, akadtak, akik saját bevallásuk szerint féltek átadni ajánlószelvényüket, miközben biztosítottak róla, hogy az MSZP-re fognak szavazni” - mondta Iváncsik Imre.
A politikus kitért arra is, hogy több szavazó jelezte nekik: a cédulákat gyűjtő Fidesz-aktivisták feljegyezték azoknak a nevét, akiktől nem kapták meg a szelvényt; állításuk szerint azért, hogy oda legközelebb ne csengessenek be feleslegesen.
A polgármesterjelölt elmondta: a Fidesz totális uralomra tör, eddigi intézkedései a "győztes mindent visz" elvét követték. Ennek áldozatul estek olyan gazdasági vezetők is, akiknek tevékenysége szakmailag megkérdőjelezhetetlen.
Az MSZP ezzel szemben a demokratikus és sokszínű társadalmi berendezkedés híve, és szociálisan érzékeny politikát kíván folytatni a következő négy évben - jelentette ki Iváncsik Imre. Aláhúzta: a szocialisták diktátumok helyett alulról építkező, emberközpontú városvezetést ígérnek a szolnokiaknak.
Jelezte: az elmúlt négy évben jelentős fejlesztések történtek a megyeszékhelyen, de közben folytatódott a megyeszékhely eladósodása. A beígért 300 szociális bérlakásból egyetlenegy sem épült meg, a háromezer munkahelynek pedig mindössze az egytizedét sikerült megteremteni, és több intézmény rekonstrukciója is elmaradt - sorolta a jelölt.
"Súlyos adósságaik vannak a jelenlegi vezetőknek egy új közúti Tisza-híd megépítésével kapcsolatban is. Ha a választásokon bizalmat kapunk, megmutatjuk, hogy ez az átkelő megvalósítható a következő ciklusban" - mondta. A legfontosabb célok között említette még a 4-es számú főút további fejlesztését, a várost elkerülő utak koncepciójának és Szolnok közlekedési rendjének teljes újragondolását, a munkahelyteremtést, átgondolt városmarketingterv kidolgozását és a pályázati támogatásra váró programok előkészítésének felgyorsítását, illetve szakszerűbbé tételét. Beszélt a helyi ipari park és logisztikai központ további fejlesztéséről, a kis- és közepes vállalkozások támogatásáról, a város megtartó képességének erősítéséről is.
Iváncsik Imre kijelentette: ha bizalmat kapnak, megvalósítják az előző ciklusban a várost irányítók által ígért bérlakásépítést, illetve a turizmus fejlesztését, kihasználva a szolnoki gyógy- és természetes vizek adta lehetőségeket. Elképzeléseik között szerepel a város idősotthon bővítése, a panelprogram folytatása, valamint az Alcsi Holt-Tisza menti területek fejlesztése, építési telkek kialakítása is.
Az MSZP Szolnok mind a 12 egyéni önkormányzati választókerületében indít képviselőjelöltet. Közülük nyolcan már több cikluson át képviselők voltak, illetve jelenleg is azok.
A városban öt listás mandátum szerezhető, a korábbi 27 fős testület létszáma 17 fősre csökken.
|