2010-08-26 11:54:33
Választás 2010 - Gödöllői közvélemény-kutatás - Gémesi: tények és tanúk bizonyítják igazamat
Gémesi György szerint tények és tanúk bizonyítják, hogy nem lépett fel erőszakosan a Gödöllőn megjelent és- mint mondta- főként személyére vonatkozó kérdésekkel a lakosságot faggató közvélemény-kutatókkal szemben, noha tevékenységük a helyi választási bizottság immár jogerős határozata értelmében is törvénysértő.
Gödöllő, 2010. augusztus 26., csütörtök (MTI)
Ezt csütörtökön közölte az MTI-vel Gödöllő polgármestere.
A gödöllői választási bizottság egyebek mellett a választás tisztaságára vonatkozó törvényi előírások megsértése miatt marasztalta el az Independent Research Group Kft. megbízásából a városban közvélemény-kutatást végző Elektro Party 2000 Bt.-t, egyúttal eltiltották a céget a további jogsértéstől.
A helyi önkormányzat az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében felháborodását fejezte ki a „csalás” miatt. Többek között azt írták, hogy az Independent Kft ügyvezetője az a Beke Sándor, aki Kocsis Máté kampányfőnökeként tevékenykedett Józsefvárosban, illetve aki most kommunikációs tanácsadóként segíti Boros Andreát, a Fidesz- KDNP gödöllői polgármester-jelöltjét. (Ezt a tényt Beke Sándor maga is elismerte a TV2 Mokka című műsorában csütörtökön reggel).
Boros Andrea és Beke Sándor másnap az MTI-nek küldött közleményeikben egyebek mellett a közvélemény-kutató cég megrágalmazásával, a kérdezőbiztosok zaklatásával, illetve erőszakos fellépéssel vádolták meg Gémesi Györgyöt. Beke Sándor szerint a polgármester az atrocitásokat követően a nem kiegyensúlyozott összetételű helyi választási bizottsággal határozatot fogadtatott el a további munka megakadályozása érdekében.
A felmérésre megbízást adó Fideszes polgármester-jelölt, Boros Andrea szerint Gémesi minden elfogadott viselkedési normán és hatáskörén túllépve azért zaklatta a kérdezőbiztosokat, hogy mások ne szerezhessenek információt a helyi lakosságtól.
Gémesi György a történtekre reagálva elmondta, hogy miután számos lakossági bejelentés érkezett arról, hogy a közelgő választásokkal összefüggő kérdéseket tartalmazó ívvel a kezükben közvélemény-kutatók járják a várost, akik nem egy esetben megbízóként a polgármesteri hivatalra hivatkoznak, kiment az egyik érintett utcába, ahol két kérdezőbiztossal találkozott.
Tény, hogy megkérdeztem: mit csinálnak és kinek a megbízásából, de nem erőszakoskodtam, mint ahogy azt a tényleges megbízó, Boros Andrea, illetve a kérdezőbiztosok mögött álló cég, az Independent Kft vezetője, Beke Sándor állítja – tette hozzá Gémesi.
A polgármester elmondta azt is, hogy az épp „munkájukat végző” páros hölgy tagja önként mutatta meg személyi igazolványát, sőt a két nála lévő megbízólevél egyikét, valamint egy kérdőívet is átadott neki.
Ugyanez a hölgy augusztus 20. előestéjén egy helyi ünnepségen is megjelent, s a bográcsozó emberektől kérdezősködni kezdett, ezért megkértem, hogy ne keltse a feszültséget, hiszen ide ünnepelni jöttünk – magyarázta a polgármester. Mint mondta, noha a kérdezőbiztosok cáfolták, hogy az ívek kitöltetésekor a városházára hivatkoznának, hozzá több ilyen értelmű jelzés is befutott.
Gémesi hangsúlyozta: a személyére koncentráló, kifejezetten kampánycélokat szolgáló közvélemény-kutatást a helyi választási bizottság törvénysértőnek találta, s mivel a határozatot senki sem fellebbezte meg, az jogerőre emelkedett.
Gémesi György szerint alaptalanok a bizottság elfogultságára vonatkozó vádak is, hiszen a bizottságot törvényesen, egyhangúlag választotta meg a gödöllői képviselőtestület. A polgármester sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy riválisait nem zavarják a tények, hozzátéve: bármikor áll rendelkezésükre, ha bármiről egyeztetni kívánnak.
Kisstílű viták helyett a Gödöllőt érintő 15 európai uniós projekttel kapcsolatos munkámmal szeretnék foglalkozni, ugyanakkor elvárnám, hogy akik alaptalanul megtámadtak, azok kérjenek elnézést, s mellőzzék a továbbiakban a hazudozást. Csak így maradhat Gödöllő az, ami volt: a béke szigete – közölte Gémesi György.
|