2010-04-12 08:41:15
Választás 2010 - Az MSZOSZ az érdemi konzultációk folytatására számít
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) azt várja, hogy az érdekegyeztetés az új kormány idején is érdemi konzultációként működik majd a szociális partnerek között- mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke az MTI-nek vasárnap este, az első hivatalos választási eredményeket kommentálva.
Budapest, 2010. április 11., vasárnap (MTI)
Pataky Péter hangsúlyozta: örömteli, hogy négypárti parlament alakulhat, valamint, az is, hogy nem a Jobbik lett a második legnagyobb párt.
Az elnök elmondta: az érdekképviseleteknek mindig azzal a kormánnyal kell tárgyalniuk, amelyet a választók megválasztottak.
Kifejtette: konkrét, a munkavállalókat érintő ügyekben csak akkor alakítják ki álláspontjukat és elvárásaikat, amikor ismert lesz a részletes kormányprogram, különös tekintettel az adórendszerre vonatkozó elképzelésekre.
|