2010-09-02 13:06:57
Vádat emeltek a pénzváltók támadóival szemben
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyolc férfival szemben, akik a vád szerint megtámadtak és kiraboltak két arab pénzváltót a fővárosban- közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Budapest, 2010. szeptember 2., csütörtök (MTI)
A közlemény szerint az E. Gábor nevű gyanúsított (aki a bűncselekmények elkövetésekor hivatásos rendőrként teljesített szolgálatot) megállapodott két férfival, hogy olyan arab származású pénzváltók ellen követnek el rablásokat, akikről feltételezték, hogy nem tesznek majd feljelentést. A vád szerint a férfiak abban is megállapodtak, hogy egy-egy bűncselekmény elkövetéséhez az ismeretségi körükből más emberek segítségét is igénybe veszik.
Miután a helyszínt és a sértett mozgását megfigyelték, és részletes tervet dolgoztak ki a végrehajtásra, E. Gábor három társával megtámadott egy egyiptomi férfit 2009. július 30-án az esti órákban a sértettnek a főváros X. kerületben található lakása előtt . Az elkövetők körülbelül 7,5 millió forintnak megfelelő összegű készpénzt tulajdonítottak el a férfitől, aki a támadás során zúzódásos sérüléseket szenvedett.
Tavaly december 10-én pedig a reggeli órákban E. Gábor öt társával együtt (hosszas előkészület után) megtámadott egy arab pénzváltót a XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar utcai panelház lépcsőházában. A vád szerint a támadást E. Gábor egy társával hajtott végre, a többiek a menekülési útvonalat biztosították.
A rendőrség akkori közlése szerint a férfira két bukósisakot viselő ember támadt rá. A vádirat szerint a sértett tőrkéssel védekezett, saját magát és E. Gábort is több testrészén megsértette, E. Gábor pedig a nála lévő lőfegyverrel közvetlen közelről fejbe lőtte a sértettet, aki azonnal életét vesztette. A sértett kabátjából 45 ezer dollárt vett el E. Gábor, majd társaival együtt elmenekült a helyszínről.
A rendőrség másnap bejelentette, hogy elfogtak négy férfit, akik összefüggésbe hozhatók a bűncselekménnyel, és tudatták azt is, hogy egyikük a Budapesti Rendőr-főkapitányság 25 éves törzsőrmestere.
E. Gábort őrizetbe vétele után, 2009. december 11. napjáról 12. napjára virradóra a Budapesti Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparton található II. emeleti szobájában hallgatták ki. A kihallgatás során a férfi - miután előzetesen felmérte az iroda, illetve az alatta lévő épületpárkány magasságát és helyzetét - rosszullétet színlelve az ablakhoz rohant és azt kinyitva az épület előtt parkoló rabszállító kisbuszon át az utcára ugrott, hogy elmeneküljön. A szökés közben azonban elvétette az utasát, a rendőrök a ház előtt elfogták.
A főügyészség közleménye szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség E. Gábor és 9 társa ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A támadásokkal nyolc embert gyanúsítanak, két vádlottal szemben pedig emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás a vád, mivel a megszerzett pénz elrejtésében működtek közre. A bírósági eljárást a Fővárosi Bíróság folytatja le.
|