2010-07-09 19:20:42
Ukrajnában a válság miatt egy évvel később tartják a népszámlálást
Ukrajnában a gazdasági válság miatt 2011 helyett 2012-ben tartják az országos népszámlálást -jelentette be pénteken Natalija Vlaszenko, az Ukrán Demográfiai és Szociális Kutatások Intézetének igazgatója.
Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Ungvár, 2010. július 9., péntek (MTI)
A szakember szerint még a múlt évben kellett volna megtartani a 2011-re tervezett országos népesség-összeírást megelőző próbanépszámlálást, de a válság miatt nem jutott pénz rá. Mint mondta, a demográfiai intézet ezért kénytelen volt a népszavazás megtartásának elhalasztását javasolni a kormánynak – adták hírül ukrán hírportálok.
Vlaszenko közölte, hogy a legutóbbi népszámlálás 2001-ben volt Ukrajnában. Az ENSZ előírásai szerint ugyan 10 évente kell népesség-összeírást végezni, ám egy év halasztás megengedett – emlékeztetett, hozzátéve, hogy már elkezdődtek az előkészületek a próbanépszámlálás megtartására, amelyre idén decemberben kerül sor Harkiv megye dergacsovi járásában.
Az ukrán demográfus kifejtette, hogy csak a népszámlálás adataiból nyerhetők olyan átfogó információk a lakosságról, amelyek alapul szolgálnak az ország stratégiai fejlesztési terveinek a kidolgozásához. A népességszámon kívül – jegyezte meg – a döntéshozók képet alkothatnak a lakosság képzettségi szintjéről, nyelv és nemzetiség szerinti összetételéről, valamint a migrációs folyamatokról.
A 2001-es népszámlálás idején Ukrajna lakossága 48 millió 457 ezer fő volt.
|