2010-09-06 17:52:31
Új észak-kaukázusi fejlesztési stratégia
Moszkva újabb 6 milliárd rubellel növeli az észak-kaukázusi térségben épülő beruházások finanszírozására fordítandó összeget, és célul tűzte 400 ezer új munkahely megteremtését a régióban- jelentette ki Vlagyimir Putyin kormányfő egy tanácskozáson, amelyet hétfőn, Szocsiban tartottak.
Horváth Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 2010. szeptember 6., hétfő (MTI)
Az értekezleten a térség kormányzóinak és más vezetőinek részvételével elfogadták az Észak-Kaukázus 2025-ig szóló társadalmi-gazdasági fejlesztési stratégiáját.
Putyin elmondta: elsősorban az építőipart, a turizmussal és üdüléssel összefüggő szolgáltatásokat, a mezőgazdaságot, valamint az infrastruktúrát, ezen belül az energetikát és a közlekedést szándékoznak fejleszteni.
A társadalmi szférában továbbra is prioritásként kezelik az oktatást, egészségügyet, a könyvtárügyet, valamint a kultúrát, és elősegítik a civil és ifjúsági kezdeményezések megvalósulását, a népek és vallások közötti együttműködés fejlesztését.
A most megnövelt beruházási alapból egyebek között olyan projektek részesülnek majd, mint az észak-kaszpi térség gázát feldolgozó komplexum - amely 2,6 milliárdra számíthat, míg teljes beruházási összege 12 milliárd rubel -, ipari parkok építése a Sztavropoli területen, Nyevinnomiszkben és Bugyonnovszkban, amelyek teljes beruházási értéke 18,7 milliárd rubel, és egy gyár Kabard-Balkárföldön, amelyre az alap 10 milliárd rubelt fordít.
Putyin bejelentette, hogy a beruházások ösztönzésére a kormány ezek 70 százalékára garanciát vállal, s azt mondta, az orosz Külkereskedelmi bank (VEB) alapján korporációt hoznak létre, amely már két hónapon belül megkezdheti működését.
Vlagyimir Dmitrijev, a VEB kormányzó tanácsának elnöke kifejtette: a bank 100 százalékos leányvállalatot hoz létre a célra, ehhez csatlakozhat a többi állami és kereskedelmi bank, s már több pénzintézet jelezte érdeklődését.
A társaságot - amelynek székhelye Pjatyigorszkban lesz - Dmitrijev szerint észak-kaukázusi fejlesztési ügynökségnek lehetne nevezni, és fő feladata, hogy beruházásokat vonzzon a térségbe Oroszországból és külföldről. Ez a társaság foglalkozik majd egyebek között a nyereségesnek ígérkező projektek kiválasztásával, és nem utolsósorban a projektek kidolgozásának finanszírozásával, ami a térségben problémás.
Elmondta: azért a leányvállalat formát választották, mert így a beruházások csekélyebb értékűek is lehetnek, a VEB bank számára ugyanis a jogszabályok csak kétmilliárd rubel feletti értékű beruházások finanszírozását teszik lehetővé, de a térség számára optimálisabbak a csekélyebb értékű beruházások.
Az észak-kaukázusi köztársaságokban dúl a szélsőséges iszlám terrorizmus, és a legtöbb oroszországi terrorcselekményt onnan szervezik. Megfigyelők ennek okát első sorban a gazdasági elmaradottságban, az ottani élet kilátástalanságában látják. Moszkva egy ideje, de különösen Dmitrij Medvegyev két évvel ezelőtti elnökké választása óta a nyers katonai erő mellett a térség gazdasági fejlesztésébe is jelentős forrásokat fektet.
|