A tunéziai jázminos forradalom példája ragadós lehet az arab világban, de fennáll a veszélye annak, hogy a diktatúrákat elsöprő népi mozgalmak nyomán a hatalom átcsúszik a fundamentalisták kezébe és az országok radikalizálódnak- hívta fel a figyelmet Búr Gábor Afrika-szakértő az MTI-nek adott interjújában.

"Most mindenki azt figyeli árgus szemekkel, melyik dominó fog dőlni" - mondta az ELTE docense, utalva arra, hogy Egyiptomban már történtek a tunéziai tüntetésekhez hasonló próbálkozások, várhatóan Algériában is lesznek megmozdulások, és Jordániára is átterjedhet a hullám.
Rámutatott: ez nagyon komoly lecke mindazon diktátoroknak, akik hasonló módszerekkel irányítják országukat, legyen szó akár Hoszni Mubarak egyiptomi vagy Moamer el-Kadhafi líbiai elnökről. A tunéziai példa követőkre találhat, "sőt, már ki lehet jelenteni, hogy a követők megvannak, csak a próbálkozásaik egyelőre elszórtak" - mondta.
Búr Gábor hangsúlyozta: Tunéziában olyan dolog történt, amire korábban nem volt példa, egy arab diktatórikus rendszert népi felkelés buktatott meg. Hasonló diktatúrák működnek a többi arab országban is, ezért követi mindenki figyelemmel az ottani eseményeket.
Az ELTE docense rámutatott, hogy a nyugati értelemben vett liberális demokrácia az öt észak-afrikai ország - Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia és Egyiptom - mindegyikében hiányzik, de a két legnyugatiasabb közülük Marokkó és Tunézia. Egyértelművé tette ugyanakkor, nem csupán tekintélyuralmi rendszerekről, hanem diktatúrákról van szó.
Az európai tekintélyelvű rendszerekkel való összevetés azért nem helyes - emelte ki -, mert az európai társadalmi struktúrák eltérőek: a népesség nagy többsége Fehéroroszországban is urbanizált, a munkaerő döntő hányada az ipari és szolgáltatási szektorban helyezkedik el, míg az észak-afrikai arab államokban a foglalkoztatottak több mint fele a mezőgazdaságban dolgozik. Ez az arány Magyarországon öt százalék, de Fehéroroszországban is egyötöd alatt marad.
A szakértő egyszerre véletlennek és törvényszerűnek nevezte, hogy éppen Tunéziában söpörte el a kibontakozott társadalmi elégedetlenség a diktatúrát, Zin el-Abidin ben Ali elnök hatalmát. Rámutatott, hogy az emberek mindig sokkal jobban megérzik a feszültséget a köztes - már nem hagyományos, de még nem modern - társadalmakban, az öngyilkosok száma lényegesen nő, a különböző frusztrációk hatványozottabban jelentkeznek.
Tunéziában - amelynek jóléte a térségben talán a leginkább függ a nyugati turizmustól - visszaestek az idegenforgalomhoz kötődő jövedelmek, uborkaszezon van. Az utóbbi egy évben az alapvető élelmezési cikkek drasztikus drágultak, ez komoly elégedetlenséget váltott ki; a szegény népesség lényegesen nagyobb arányban költ élelmiszerre, mint egy európai társadalomban. A munkanélküliség a szűk képzett réteget is sújtja, a felsőfokú végzettségűek között is sok az állástalan. Ebben a társadalmi feszültségben tényleg csak egy gyufa kellett, ezt jelentette az az informatikus fiatalember, aki elkeseredésében felgyújtotta magát egy vidéki városban. Tettével társadalmi robbanást idézett elő.
Búr Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy eltérő az arab diktatórikus rendszerek adaptációs képessége. Marokkót viszonylagos rugalmasság jellemzi, Tunézia viszont meglehetősen merev rendszer volt. Az azonban bizonyos, hogy az arab diktatúrák - jellegükből adódóan - nem képesek megreformálni magukat.
Elmondta, az arab országokban alapvető feszültséget okoz, hogy a gyors demográfiai növekedést nem képes követni a stagnáló vagy lassan növekvő gazdaság, egyre több éhes szájat kell táplálni. A társadalmi feszültséget eddig alapvetően az iszlamizmus tudta oldani, hiszen az iszlamisták a legszegényebb néprétegeknek is elérhető szociális hálót építettek ki. Nincs olyan társadalmi erő, amely a modernizációt és a társadalmi igazságosságot képviselhetné, a lesüllyedő, súlyos megélhetési gondokkal küzdő rétegek számára kizárólag a fundamentalista, iszlamista mozgalmak kínálnak kiutat. Ezért áll fenn annak a veszélye, hogy a diktatúrákat elsodró népi mozgalmak a fundamentalisták kezébe juttatja a hatalmat, és a Nyugat alapvetően ezért nem tud mit kezdeni a helyzettel.
A szakértő rámutatott: Tunézia ragadós példája az arab diktatúrák "keményedéséhez" vezethet, felerősödhetnek azok erőszakos vonásai. A tunéziai példa nyomán valószínűleg jottányit sem fognak engedni az utcai tüntetéseknek, az esetleges megmozdulások elfojtása súlyos áldozatokkal járhat.
Búr Gábor szerint a diktatúrák elsöprése elvben a nyugatias, demokratikus fejlődés nyitánya is lehet, a szakszervezetek, civil szervezetek megerősödve kerülhetnek ki a mozgalmakból. Ennek az esélye, bár megvan, sajnos nagyon gyenge. A másik véglet, hogy az utca megmozdulása az iszlám fundamentalistákat segíti hatalomra, ami komoly nemzetközi bonyodalmakat idézhet elő.
Az ELTE szakértője a Nyugat felelősségével kapcsolatban rámutatott: a mérsékelt arab rezsimek próbáltak a Nyugattal - elsősorban az Egyesült Államokkal - együttműködni, Washington például a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben nyújtott ígéretekért vagy lépésekért cserében szemet hunyt a "demokratikus deficit" felett. Búr Gábor úgy látja, hogy az észak-afrikai fejleményeket alaposan elemezni kell, és törvényszerű, hogy az Európai Unió is levonja a következtetéseket; mindenféleképpen újra kell gondolni az együttműködést a hasonló, demokratikus deficittel rendelkező országokkal, erősíteni kell a civil társadalmat - mondta.