2010-07-30 08:50:28
Tőzsde - Visszaesés Ázsiában, Nyugat-Európa gyengüléssel kezdhet
Visszaeséssel zárult a kereskedés pénteken a nagy ázsiai tőzsdéken, és gyengüléssel nyithatnak a meghatározó nyugat-európai részvénypiacok.
London, 2010. július 30., péntek (MTI/Reuters)
Az ázsiai térségben főként az rontotta a befektetői hangulatot, hogy az elemzők a világ legnagyobb gazdaságának lassulására számítanak. Az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) az előrejelzések szerint 2,5 százalékkal nőtt a második negyedévben, a január-márciusi 2,7 százalék után. Az első hivatalos becslés az amerikai GDP második negyedévi alakulásáról pénteken, közép-európai idő szerint kora délután jelenik meg.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,64 százalékkal 9.537,30 pontra csökkent. A szöuli Kospi 0,6 százalékkal csökkent, a hónap egészét tekintve azonban 3,6 százalékkal erősödött. Mumbaiban a Sensex 0,4 százalékkal, a thaiföldi Taiex 0,5 százalékkal gyengült, a sanghaji összetett mutató pedig 1,2 százalékkal gyengült.
A borús hangulat a meghatározó nyugat-európai piacokra is átterjedhet. A londoni FTSE-100 index 0,7 százalékkal gyengülhet, a frankfurti DAX-30 mutató 0,3 százalékkal csökkenhet, a párizsi CAC-40 index 0,8 százalékkal eshet nyitáskor londoni értékforgalmazók előrejelzése szerint.
A legnagyobb kőolajfogyasztó amerikai gazdaság várható lassulása miatt a kőolaj ára csökkent. Az ázsiai tőzsdezáráskor a nyugati féltekén irányadó WTI típus hordónkénti ára 22 centtel 78,14 dollárra, az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára 15 centtel 77,42 dollárra csökkent.
Az euró némileg gyengült a pénteki ázsiai tőzsdezáráskor, de továbbra is a csütörtökön elért, közel 3 hónapos csúcs közelében jár. A közös európai fizetőeszközt 1,3076 dolláron jegyezték az ázsiai kereskedés zárásakor, míg csütörtökön nap közben 1,31 dollár felett is jegyezték.
|