2012-02-08 12:19:54
Tőzsde - Pluszban Nyugat-Európa
A görög válságkezelésben bekövetkező kedvező fordulat reménye mellett, kedvező vállalati eredmények hatására pozitív tartományban álltak szerda délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.
London, Frankfurt, Párizs, 2012. február 8., szerda (MTI/Reuters)
Közép-európai idő szerint nem sokkal 12 után a londoni FTSE-100 0,26 százalékos erősödéssel 5.905,30 ponton, a frankfurti DAX-30 0,61 százalékos többlettel 6.795,50 ponton, míg a párizsi CAC-40 0,52 százalékos emelkedéssel 3.429,30 ponton állt.
Görögországban Lukasz Papadémosz kormányfő 14 órakor találkozik a parlamenti pártok vezetőivel, hogy tárgyaljanak a nemzetközi hitelezők által a második mentőcsomagért cserébe kért feltételekről.
Gary Jenkins, a Swordfish Research elemzője elmondta: "a végjáték felé közeledünk a görög tárgyalásoknál". Hozzátette: "végső soron nehéz más alternatívát látni, mint, hogy belemennek a megállapodásba. Elvégre a másik lehetőség a rendezetlen államcsőd, ami mélyebb gazdasági visszaeséshez vezetne és nagyobb társadalmi feszültséghez".
Optimista piaci hangulatot teremtett az a média értesülés is, hogy az Európai Központi Bank (EKB) is valamelyest hozzájárul a görög adósságleíráshoz. A Wall Street Journal üzleti napilap értesülései szerint az EKB az euróövezeti mentőalap EFSF-nek adja el - piaci, nyomott áron - görög államkötvényeit, amely ellenben részt venne az adósságleírásban. Ezzel a tranzakcióval mintegy 11 milliárd euróval csökkenne a görög államadósság, ráadásul oly módon, hogy az EKB-t nem érin veszteség.
Mike Lenhoff, a Brewin Dolphin Securities vezető stratégája ugyanakkor arra hívta fel, hogy technikai okok miatt, az elmúlt napok jelentős árfolyam-erősödése miatt némi korrekció következhet be a piacokon.
A norvég Statoil olajipari vállalat papírjai 2,7 százalékkal nőttek miután a társaság kedvező negyedik negyedévi eredményekről számolt be.
A Commerzbank 7,02 százalékkal nőtt szerdán azt követően, hogy a lengyel leánya, a BRE Bank a vártnál jobb eredményeket közölt.
Az északi-tengeri Brent nyersolaj határidős jegyzése 116,64 dollár hordónként, 41 centtel, 0,35 százalékkal magasabb az előző zárásnál.
Az arany spot ára kora délután 1.749,65 dollár volt unciánként, 1,25 dollárral, 0,07 százalékkal magasabb a reggeli árfolyamnál.
|