2012-01-24 18:44:42
Szlovákiai választás - Az MKP bemutatta választási programját
Szlovákia időszerű szociális, gazdasági, regionális és a nemzeti kisebbségi problémáinak megoldására kínál megoldást a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választási programja, amelyet kedden kora este mutatott be Révkomáromban Berényi József, az MKP elnöke.
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Révkomárom, 2012. január 24., kedd (MTI)
"A szlovákiai magyarság nem tartozik az elmúlt húsz év nyertesei közé, jelentős méreteket ölt asszimiláció és az elvándorlás" - mutatott rá Berényi. Mint kiemelte: a magyarok lakta Dél-Szlovákia számos területen lemaradt, ezért az MKP kész mindent megtenni a régió felzárkózásáért.
Hangsúlyozta, hogy az MKP választási programja "nem öncélú, az emberek véleményének ismeretén alapul". Ezzel kapcsolatban elmondta: a vártnál sikeresebb volt a decemberben és januárban lezajlott "Beszéljük meg"-program, amelynek keretében a párt vezetői találkoztak a lakossággal, s a beszélgetések sok ötletet hoztak. Problémának minősítette, hogy a program kidolgozásakor még nem voltak ismertek a tavalyi népszámlálás eredményei. Szakértők azt valószínűsítik, hogy az elmúlt évtizedben csökkent a szlovákiai magyarság száma.
"Kiderült, hogy elsősorban munkahelyteremtést várnak az emberek" - jegyezte meg a politikus. Hozzátette: ezért a gazdaság és a szociális kérdések megoldására kínált megoldások kiemelt szerepet kaptak az újszerű, új szemléletű választási programban.
Az MKP kínálta megoldásokat, amelyek középpontjában Dél-Szlovákia van, Berényi részletesen kifejtette, s bemutatta. Külön hangsúlyozta a közlekedés fejlesztésének szükségességét és a vidékfejlesztést Dél-Szlovákiában.
A mintegy félmilliós felvidéki magyar közösség jogérvényesítésével a tíz témakörből álló program nyolcadik fejezete foglalkozik. Az MKP-nak meggyőződése: szükség van az etnikai pártra.
"A Magyar Koalíció Pártja a kisebbségi érdekképviselet többletfeladatai keretében elsősorban a magyar nyelvi, kulturális és közösségi identitás megtartásának és fejlesztésének jogszabállyal való biztosítását tartja céljának" - olvasható egyebek között az MKP "Megoldás" címet viselő választási programjában.
Az MKP hosszú távon a kollektív kisebbségi jogok biztosítása mellett áll ki. Az anyag rámutat: "a szlovákiai magyar népcsoporttal hasonló adottságokkal rendelkező európai kisebbségek döntő többségénél a kisebbségi közösségi önigazgatás (autonómia) különböző formái sikeresen működnek és több évtizedes politikai stabilitást eredményeztek. Célunk, hogy Szlovákiai ezen a téren is közeledjen Nyugat-Európához és hosszú távon stabilizálódjon."
"A párt jellegénél fogva kiemelt helyet kap a szomszédságpolitikában Magyarország" - olvasható a választási programban.
Ami a magyar-magyar kapcsolatokat illeti, a program arra is kitér, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság kapcsolattartását és kapcsolatrendszerét "természetes folyamatnak" tartják. Céljuk, hogy Szlovákiában olyan politikai légkör és jogrend legyen, amely nem korlátozza a magyar-magyar kapcsolatok ápolását és bővítését.
Szlovákiában március 10-én tartanak idő előtti parlamenti választást, mert Iveta Radicová kormánya október elején az euróövezeti mentőcsomagról szóló, bizalmi szavazással összekapcsolt parlamenti voksoláson megbukott.
|