Gőzerővel működik az elmúlt időszakban Európában sokat hiányolt német-francia motor. Sőt szokatlan erősségre kapcsolt, amit a legutóbbi napok eseményei -az úgynevezett „Merkozy”-páros, Angela Merkel és Nicolas Sarkozy minden korábbinál szorosabb kapcsolatai- bizonyítanak.

A párizsi Elysée-palotában a hét elején rendezett közös kormányülésen, majd az azt követő, együttes televíziós nyilatkozatban a német kancellár olyan szintű támogatásáról biztosította a francia államfőt, amire még nem volt példa a kétoldalú kapcsolatokban. A krónikák szerint a történelmi megbékélést jelentő Adenauer-de Gaulle viszony, majd a későbbi konszolidálást jelző Kohl-Mitterrand-együttműködés „elbújhat” a Merkel és Sarkozy közötti jelenlegi harmónia mögött. Példátlan, hogy egy német kancellár olyan mértékben avatkozzon be a francia belpolitikába, ahogy azt Merkel tette, támogatásáról biztosítva Sarkozyt az utolsó szakaszához érkezett francia elnökválasztási kampányban. Ráadásul mindezt „ország-világ” szeme láttára és olyan körülmények között, hogy a hivatalban lévő elnök még be sem jelentette hivatalosan indulását.
Nem csoda, hogy a merkeli rokonszenv-nyilvánítás politikai és sajtókörökben mindkét fővárosban egyaránt nagy felzúdulást keltett. Elsősorban a német és a francia ellenzék háborodott fel a kancellár diplomáciai „elszólása” miatt, de fenntartásait hangoztatta a konzervatív sajtó is. Óvatosan ugyan, de elhatárolódott Merkeltől liberális külügyminisztere, Guido Westerwelle, aki a francia elnökválasztási kampányban inkább távolságtartást ajánlott.
Ez utóbbi azonban már aligha megvalósítható, amit jelez, hogy a német szociáldemokraták vérszemet kaptak. Sigmar Gabriel pártelnök és Frank-Walter Steinmeier korábbi külügyminiszter, az SPD jelenlegi parlamenti frakcióvezetője szinte azonnal bejelentette, hogy a legerősebb német ellenzéki párt - hasonlóképp - nyílt diplomáciai támogatásban kívánja részesíteni a francia ellenzéki szocialisták államfő-jelöltjét, Francois Hollande-ot. De talán még ennél is nagyobb súllyal eshet latba, hogy Sarkozy riválisának támogatást ígért a német szociáldemokrata Martin Schultz, az Európai Parlament újdonsült elnöke is. Ami egyben közvetve azt is jelentheti, hogy a korábban szigorúan belpolitikai versengésnek vélt francia elnökválasztás egy csapásra nemzetközivé válik.
Az Elysée-palotában tartott, hét eleji sajtóértekezleten Angela Merkel a pártatlanságot számon kérő újságírói kérdésekre válaszolva azzal „védekezett”, hogy a konzervatív Sarkozy támogatását nem elsősorban kancellári, hanem ugyancsak konzervatív, kereszténydemokrata pártelnöki minőségében nyilvánította ki. „Természetes, hogy pártbarátainkat támogatjuk” - fogalmazott a német kancellár, ami szakértők szerint rendjén is van. Merkel azonban – legalábbis a diplomácia íratlan szabályai szerint – mégis túllőtt a célon. És ezzel minden bizonnyal olyan lavinát indított el, ami feltartóztathatatlanná válhat a válságok által sújtott, illetve a hagyományos pártcsaládok közötti, éleződő rivalizálás által jellemzett Európában. Merkel ugyanis iskolát teremthet az eddig szokatlan, országhatárokon átívelő diplomáciai támogatások kinyilvánításában . . Ez pedig általános vélekedés szerint a jövőben súlyosan megterhelheti az egyes országok egymással való viszonyát.
Magától értetődő, hogy a jó német-francia viszony, a szoros együttműködés, a Merkel és Sarkozy közötti harmónia kívánatos, sőt elengedhetetlenül fontos Európa, illetve az Európai Unió számára. Az Európai Unió két legerősebb országának együttműködése nélkül a jelenlegi válság aligha mérsékelhető, Berlin és Párizs széthúzása nem csak a talpra állás esélyeit csökkentené, de erősítené a széthúzást a tagállamok között.
Természetes az is, hogy a jelenlegi körülmények között Sarkozy újraválasztása Angela Merkel jól felfogott érdeke. A közelgő francia elnökválasztás közvetve az első erőpróba a német kancellár számára is, amit országában idén kulcsfontosságú tartományi, majd jövőre országos parlamenti választások követnek. Németországban amúgy sem áll jól a Merkel által vezetett konzervatív-liberális koalíció szénája, a német választók egyre bizalmatlanabbak az euróövezeti válságmegoldásokkal, Görögország „feneketlen” megsegítésével és mindennek kapcsán az ebben való német közreműködéssel szemben. És miközben az eurórégión, illetve az Európai Unión belül szinte mindenki Németország elkötelezett szerepvállalásában reménykedik, a kancellár tudatában van annak, hogy a pénzügyi válság további éleződése nem utolsósorban saját kormányzati koalíciójának tekintélyét, illetve választási esélyeit ássa alá.
Merkelnek ezért sem mindegy, hogy az elkövetkező időszakban a jól „bevált” - és ráadásul „pártbarát” - Sarkozyvel avagy az euróövezeti válságmegoldás több kérdésében is merőben más nézeteket valló – ezen felül szocialista – Hollande-dal kell majd együtt politizálnia. A felmérések szerint Francois Hollande esélyei nem rosszak, a játszma azonban még távolról sem lefutott.
Hogy ilyen körülmények között a francia választók számára milyen súllyal eshet latba a német kancellár hűségnyilatkozata Nicolas Sarkozy mellett, az általános vélekedés szerint a jövő zenéje. Mindenesetre a támogatás kinyilvánításával Merkel nagy kockázatot vállalt. A tekintélyes konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung magyar származású szemleírója, Georg Paul Hefty a közelmúltban arra hívta fel a figyelmet, hogy Merkelnek és Hollande-nak adott esetben nem lesz könnyű együttműködnie. És a kancellár minden bizonnyal felmérte mindezt, amikor az Elysée-palotában egyértelműen – és a diplomáciában szokatlan módon - Sarkozy mellett tette le a garast.