2012-02-09 13:28:02
Rablókat ítéltek fegyházbüntetésre Szegeden
Hét és tizenkét év közötti fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen azt a három férfit, akik a Dél-Alföld több megyéjében raboltak ki vállalkozókat és fosztottak ki bankautomatát.
Szeged, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
A három vádlottnak 2007 és 2009 között nem volt állandó jövedelme, bűncselekmények elkövetéséből tartották fönn magukat. A sértettek több esetben ismert vállalkozók és vállalkozások voltak, akikről az elkövetők úgy tudták, hogy nagy összegű készpénzzel rendelkeznek.
2007 tavaszán egy pénzváltással foglalkozó kiskunfélegyházi férfit fosztottak ki, tőle csaknem 7 millió forintot vittek el. Az esztendő végén egy szarvasi vállalkozóra törtek rá otthonában, tőle 2,4 millió forint értékben tulajdonítottak el készpénzt és értéktárgyakat.
2008 májusában pénzkiadó automaták kifosztásával próbálkoztak: Békésszentandráson azonban megszólalt a riasztó, Cserkeszőlőn pedig a berendezésbe juttatott gáz nem robbantotta föl a gépet.
Bár a vádlottak bűncselekményeiket általában éjszaka követték el, 2008. június 7-én délben törtek rá egy szarvasi cég pénztárára, ahonnan 7,1 millió forinttal távoztak.
2008 novemberében az elkövetők visszatértek Békésszentandrásra, ahol sikerült gázzal felrobbantaniuk a bankautomatát. A zsákmány 11,5 millió forint volt, a rongálási kár pedig meghaladta a 3,2 millió forintot.
2009 januárjában egy kiskunfélegyházi férfit próbáltak meg kifosztani, a sértett azonban ellenállt, és bár súlyosan megsérült, sikerült megfutamítania a támadókat.
Két vádlottat 2009. július 26-án azt követően fogták el a rendőrök, hogy egy tiszaföldvári ingatlan melléképületéből 3325 karton különböző márkájú, külföldi zárjegyes cigarettát próbáltak meg ellopni. Az 18,5 millió forint értékű dohányáru felpakolása közben azonban tetten érték őket.
A vádlottak az utolsó szó jogán beismerték a vádban felsorolt bűncselekmények többségét.
A táblabíróság a vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek, s ezért hét és tizenkét év közötti fegyházbüntetéssel sújtotta őket.
|