Az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) a jogszabályoknak és a vagyonpolitikai irányelveknek megfelelően járt el a cukorgyárak magánosítása során- mondta kedden Csepi Lajos, az egykori szervezet volt ügyvezető igazgatója a cukorgyárak privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság ülésén.

Csepi Lajos - a több mint két órás ülésen - kiemelte: privatizációs szempontból pozitív folyamat volt a magyar cukorgyárak 1990-ben elindított magánosítása, mert a cukoripar akkori problémájára megoldást kínált azzal, hogy a várakozás szerint az új partner pótolja a piacokat, az elmaradt állami fejlesztési forrásokat, és ápolja a termelőkkel lévő kapcsolatot.
Azt is hangsúlyozta, hogy az 1990 tavaszán létrejött ÁVÜ az első időszakban nem tudta meghatározni a magánosítást, "mentette, ami menthető": a vállalati tanácsok már a vagyonügynökség létrejötte előtt előkészítették a szerződéseket, azokat tette az igazgatótanács (it) elé.
Úgy fogalmazott: a 90-es évek elején "nem voltak normálisak a viszonyok", a szocialista vállalatvezetők mindent megtettek azért, hogy megőrizhessék pozícióikat a magánosított cégekben, az élelmiszeripar jelentős része csődhelyzetben volt, az állam pedig a munkahelyek megtartása érdekében kötött kompromisszumokat, vagy tanúsított megalkuvást.
Az ÁVÜ működéséről szólva azt mondta, az a parlamenti erőviszonyokat tükröző it vezetése alatt tevékenykedett, a testületet tárca nélküli miniszterként Mádl Ferenc vezette, helyettese Martonyi János, korábbi privatizációs kormánybiztos volt.
A privatizáció célja a törvény szerint az volt, hogy a hazai termelővagyon hatékonyabban működjön, szabadpiaci versenyre épülő gazdasági rendszer, vállalati struktúra jöjjön létre - közölte Csepi Lajos. Hozzátette: a jogszabály azt is előírta, hogy az állami vagyont nyilvános pályázaton, versenyeztetéssel kell értékesíteni, a verseny feltételeit nem szabad korlátozni. Közölte: ezen elvárásoknak az ÁVÜ létrejötte után kellett megfelelni. Megjegyezte, hogy 1990-re a 11 hazai cukorgyár közül 6 már meg is állapodott külföldi befektetőkkel a privatizáció fontosabb elemiről.
A volt ügyvezető igazgató úgy vélekedett: az élelmiszeripar-privatizációjában a mezőgazdasági termelők azért nem jutottak meghatározó tulajdonhoz, mert nem feleltek meg a feltételeknek, nem tudtak megfelelő tőkét, piacot, termelési technológiát, szakértelmet biztosítani.
Kitért arra is hogy azt követően, amikor 11-ből 6 cukorgyárat értékesítettek, és az ÁVÜ it érzékelte a feszültséget, úgy döntött, a fennmaradó 5 gyárat magyar termelői tulajdonosi körben tartja, így azok az első Magyar Cukor Rt.-be kerültek, amely végül 1-2 évig működött, majd pénzügyi-gazdasági problémák miatt végül csődbe ment.
Bártfai Béla, az ÁVÜ it volt tagja a bizottság előtt arra hívta fel a figyelmet: 20 évvel ez előtt más volt a jogszabályi háttér, más a közvélekedés és a parlamenti akarat is. Akkor a közvélekedés szerint a magánosítás volt a jövő, az állam pedig a legrosszabb tulajdonos; az Országgyűlés törvényben és a vagyonpolitikai irányelvekben rögzítette a célokat. A vagyonügynökség ebben a közszellemben tette a dolgát - fogalmazott.
A képviselői felvetésekre reagálva Csepi Lajos még beszélt arról is az ÁVÜ-ben nem volt anyagi ösztönzés a privatizáció gyorsítására. Megismételte: a munkahelyek megőrzése volt a cél, ezért fogadott be az it olyan szerződéseket is, amelyekből az államnak nem volt bevétele.
Szerinte az ÁVÜ akkor jött létre, amikor kiderült, hogy a privatizációs folyamatnak vannak morális problémái, számos kézzel fogható szerződés már megszületett. Azért a modernebb gyárakat adták el előbb - felelte egy felvetésre -, mert amíg "futottak az események után", gyakorlatilag a vállalati kezdeményezéseket tudták ellenőrizni, és a modernebb üzemek jelentkeztek először előkészített szerződésekkel. Mint mondta még, az ÁVÜ a létrejöttét követően a '90-es évek közepétől tudott kezdeményező szerepbe kerülni.