2011-02-02 16:22:11
Orbán: megmentettük a nyugdíjrendszert az összeomlástól (2. rész)
ben 52 százalékos volt az államadósság a GDP arányában, jelenleg pedig 80 százalék, holott a 60 százalék lenne az elviselhető.
A miniszterelnök emlékeztetett rá, hogy 2002
A magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetésével kapcsolatban Orbán Viktor megerősítette: a pénztároktól kapott információk alapján ezeket ki fogják fizetni az állami rendszerbe átlépők számára.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte: "most ugrik a majom a vízbe, hiszen most derül ki, hogy mennyi az annyi." A kormányfő szerint ugyanis senki nem tudja pontosan, hogy mennyi bevétele lesz az államnak a magán-nyugdíjpénztári vagyonból, erre csak becslések vannak. Orbán hozzátette: az biztos, hogy az eddig a pénztáraknak átutalt évi 360 milliárd forint mostantól az állami rendszerben marad, illetve áprilisra az is kiderülhet, hogy az állampapírban tartott pénztári vagyonnak mekkora az értéke. A kérdés a kormány szerint az, hogy a pénztárak által vásárolt részvények és értékpapírok mennyit érnek, ennek kiderítése "jó néhány hónapot igénybe vesz majd" - mondta Orbán Viktor.
|