2010-07-06 15:09:07
Októberben újra emelkedhet az arany ára
Októberben szinte bizonyosra vehető az arany keresletének élénkülése, s így tőzsdei árfolyamának emelkedése is, mivel ekkor megnő a házassági szezon miatt az indiai ékszerpiaci kereslet, ami 70 százalékát jelenti a világ ékszerpiaci forgalmának.
Budapest, 2010. július 6., kedd (MTI)
A www.aranypiac.hu elemzése szerint az elkövetkezendő néhány héten dől el, hogy az aranyárfolyam újból emelkedni kezd, vagy a nyári szezonra jellemző tendenciák érvényesülnek, amelyek akár 1.100 dollár alatti árfolyamokat is eredményezhetnek.
A múlt héten pénteken 1.205,60 dollárra csökkent az arany unciánkénti ára a londoni tőzsdén, miközben június 21-én még történelmi csúcson, 1.264,90 dolláron jegyezték.
Az elemzés alapján a csökkenés oka egyértelműen a nyári hónapokra jellemző lanyhuló aranykereslet, ami normálisnak mondható, hiszen a befektetők is szabadságra mennek.
A piackutató cég közleménye szerint az arany unciánkénti 1.190-1.200 dollár körüli ára most elég erős támasz ahhoz, hogy a kurzus további esését meggátolja, ám amennyiben mégis elesne ez a védvonal, úgy gyors iramban 1.160, sőt 1.100 dollárig is zuhanhat a sárga fém árfolyama.
Az egy kurzuson belüli emelkedések és csökkenések persze mit sem változtatnak azon a tényen, hogy az elkövetkezendő évtized az arany és az ezüst évtizede lehet, átlagosan évi 5-10 százalékos árfolyam-növekedéssel.
|