2010-12-23 09:42:45
Obama parádés fináléval zárta a választási vereség évét
A novemberi, félidős kongresszusi választásokon elszenvedett súlyos demokrata párti vereség dacára mégis emelt fővel távozhat év végi vakációjára Barack Obama elnök, mert a régi összetételű kongresszus mandátumának kifutó heteiben több olyan határozatot is elfogadtatott, amelyet még választási kampánya idején ígért meg.
Washington, 2010. december 23., csütörtök (MTI)
A győzelmek közül a világpolitika szempontjából a legfontosabb az oroszokkal a hadászati nukleáris fegyverek csökkentéséről megkötött új START-szerződés ratifikálása volt. Ennek érdekében Obama minden lehetséges politikai eszközt bevetett, a személyes meggyőzéstől kezdve a volt elnökökön át a republikánus exkülügyminiszterekig. Személyes tekintélye volt a tét.
Oroszország ugyan már nem ugyanolyan súlyú globális tényező, mint amilyen a klasszikus, a hetvenes-kilencvenes évek idején megkötött fegyverzetkorlátozási egyezmények idején volt, az új START elfogadása mégis fontos vívmány. Szükség volt rá annak érdekében, hogy Washington további együttműködésre vehesse rá Moszkvát és kulcsfontosságú lehet abban a tekintetben, hogy a jövőben a többi atomhatalmat is bevonják a leszerelési folyamatba.
Kínos lett volna, ha a nukleáris fegyverzetek szabályozásának ügye ismét épp az Egyesült Államokban bicsaklik meg, s kínos lett volna az is, ha a meg nem szavazott szerződés visszakerül bizottsági szintre. A január 5-től összeülő, új összetételű felsőházban ugyanis a mostaninál kisebb lesz a demokratapárti többség, ami jelentősen csökkentette volna egy megismételt ratifikálási kísérlet esélyeit.
A új START jóváhagyásához egy nehéz kompromisszumon keresztül vezetett az út. A választási győzelmük miatt még magabiztosabbá vált republikánusok bejelentették, hogy addig semmilyen törvény elfogadására nem hajlandók, amíg Obama bele nem megy a George W. Bush elnök által bevezetett, s az év végén lejáró adókedvezmények meghosszabbításába. Az elnöknek le kellett nyelnie ezt a békát, mert a demokratáknak a két független szenátor támogatásával együtt is csak 58 mandátumuk van a szövetségi felsőházban. A törvények elfogadásához azonban 60, a nemzetközi szerződések ratifikálásához pedig 67 "igen" szavazatra van szükség.
Obama tehát ráállt, hogy a leggazdagabbak - az évi 250 ezer dollárnál nagyobb jövedelemmel rendelkező családok - esetében is meghosszabbítja az adókedvezményeket, pedig ez több száz millió dollár adóbevételtől fosztja meg a már amúgy is tetemes adóssággal terhelt amerikai államháztartást.
Az alku ellen fellázadt a demokrata képviselők liberális szárnya és azzal fenyegetőzött, hogy nem fogja megszavazni az adókedvezményeket. Pedig az ellenzéki republikánusok ezek meghosszabbítása érdekében olyan engedményekbe is beleegyeztek, amibe egyébként nem mentek volna bele. Így rábólintottak a munkanélküli segélyek és a munkáltatói adókedvezmények meghosszabbítására is. Elemzők szerint a kompromisszum végeredményben egy újabb gazdasági ösztönző csomagot alkot.
Az adóügyekben megkötött alkuval Obama felvázolta azt a taktikát, amit a jelek szerint az elkövetkező két, a 2012-es elnökválasztást megelőző évben követni fog. Ezt elődje, Bill Clinton idején "háromszögezésnek" nevezték el.
Clinton az 1994-es "republikánus forradalom" idején - amikor a demokraták a törvényhozás mindkét házában elvesztették többségüket - arra kényszerült, hogy a népszerű döntések elfogadásában együttműködjék az ellenzékkel. Még akkor is, ha ennek saját pártjának baloldala ellenáll.
A módszer bevált: az elnök népszerűsége a politikai centrumban megnőtt. Clinton a hibákat rá tudta fogni a kérlelhetetlen Newt Gingrich képviselőházi elnök vezette republikánusokra, eltávolodott a túlzottan liberális demokratáktól és 2008-ban sikerült újraválasztatnia magát.
A mostani elnök a jelek szerint ezt a mintát akarja követni. Igaz, sokkal nehezebb dolga lesz, mint Clintonnak, mert Amerika, elődjének kormányzása idején, hatalmának zenitjén állt, s a munkanélküliségi ráta nem közelítette a 10 százalékot.
Obama az adóügyekben kötött kétpárti kompromisszummal az olyan törvények elfogadása előtt is megnyitotta az utat, mint a szeptember 11-i támadások miatt egészségkárosodást szenvedett személyek gyógykezelését biztosító törvény, vagy a homoszexuálisok katonai szolgálatának engedélyezése.
Az elnök tehát tanúbizonyságát adta, hogy birtokában van a washingtoni túléléshez nélkülözhetetlen hajlékonyságnak és kompromisszumkészségnek. Kérdés, hogy képesek lesznek-e és akarnak-e majd vele a mostanihoz hasonló módon együttműködni a republikánus honatyák, akik januártól kiegészülnek az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom által a kongresszusba juttatott szenátorokkal és képviselőkkel. Mert a radikális újoncok a várakozások szerint nemcsak a demokratákat fogják kikezdeni, hanem súlyos belharcokat robbanthatnak ki a kongresszus republikánus frakcióiban is.
Ez mindenképpen az elnök kezére játszik majd.
Kiegyezési manővereivel Obama a jelek szerint szinte mindent elért, amit a régi összetételű, "béna kacsa" törvényhozás utolsó napjaiból ki lehetett sajtolni. Az elnök tehát szerdán némi megnyugvással zárhatta le magában a demokraták súlyos vereségének évét és elégedetten mondhatta magának, amit oly sokan szeretnének az évnek ebben a szakában.: "Irány Hawaii!"
|