Az összeírás eredményei megmutatják, miként viszonyul a társadalom a nemzetiségekhez, a népszámlálás lebonyolításának módja pedig sokat elmond a mindenkori politikai elit velük kapcsolatos szándékairól is- mondta Tóth Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Népszámlálások egykor és ma című konferencián, szerdán Budapesten.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) könyvtára és a Magyar Statisztikai Társaság rendezvényén az előadó kifejtette, a nemzetiségi-etnikai kisebbségi kérdések megválaszolásakor az identitás vállalása függ a társadalmi viszonyoktól is, attól, hogy az adott társadalmi közegben mennyire merik felvállalni egy kisebbséghez való tartozásukat.
Tóth Ágnes fontosnak nevezte, hogy két vagy több egymás utáni népszámlálás eredményeit nemzetiségi szempontból is összehasonlítsák, mert ez teszi lehetővé a trendek megállapítását. A nemzetiségi identitásra vonatkozó kérdéseknek csak akkor van értelmük, ha az azokra adott válaszok összehasonlíthatók a többi kérdésre adott válaszokkal. Emiatt egyetlen erre vonatkozó kérdés nem elegendő, az anyanyelvet és a nemzetiségi-etnikai kisebbségi tudatot is meg kell vizsgálni, illetve a családi és baráti körben használt nyelvről kapott információk is hasznosak - hangsúlyozta.
Utalt arra, hogy 1941-től (1970 kivételével) szerepelt a kérdőíveken a nemzetiségi hovatartozás megvallása, ugyanakkor 1970 és 2001 között nem kérdeztek rá az állampolgárságra, mert a rendszerváltásig lényegében mindenki magyar állampolgár volt.
Közölte, 1945 után a nemzetiségek saját identitása megvallásának hajlandósága erősen csökkent az 1946-1948 között lezajló sváb kitelepítések és a szlovák-magyar lakosságcsere miatt. A horvát, szerb, szlovén körben sem nőtt ebben az időben a bevallási hajlandóság, pedig őket kifejezetten előnyben részesítette a politika - tette hozzá.
Szólt arról, hogy a kisebbségi anyanyelvűek között 1960-tól szlovák és horvát körben csökkent legjobban a bevallási hajlandóság, a németeknél mintegy 35 ezres létszámon stagnált, a cigányság anyanyelvi bevallása ugyanakkor folyamatosan nőtt. A trend a nyolcvanas években fordult meg, amikor a kisebbségek körében kezdett nőni identitásuk megvallásának hajlandósága, a rendszerváltás után pedig erősödött ez a tendencia.
Tóth Ágnes kitért arra, hogy az 1941-es népszámlálás során Teleki Pál miniszterelnök kifejezett kérésére tették - az ország történetében először - a kérdések közé a nemzetiségre vonatkozóakat. Akkor is célul tűzték ki, hogy "az adatszolgáltatás szabad vallomáson alapuljon", a válaszadás befolyásolására szankciókat helyeztek kilátásba, a kisebbségi adatszolgáltatót pedig nem volt szabad diszkriminálni.
Az 1980-as népszámláláson - anyagi megfontolásból - csökkentették a kérdések számát, de az állampárt, az MSZMP egy 1978-as politikai bizottsági ülésén felvetették, hogy az 1970-ben kihagyott nemzetiségi kérdéseket újra feltegyék, a "lenini nemzetiségpolitikára" hivatkozva. Ezzel együtt a kommunista elit összességében "a nemzetiségi kérdést igyekezett elfojtani", a hazai kisebbségek jogainak elismerését deklarálták ugyan, de ez a gyakorlatban nem valósult meg - fogalmazott.
Az MSZMP vezető testületeként működő politikai bizottság azt vallotta, nem szükséges a cigányság kisebbségként való definiálása, a nyelvüket pedig "mesterségesnek" tekintette - fűzte hozzá.
Megemlítette, hogy 1980 tavaszán egy kiegészítő adatfelvételt is rendeztek 506 községben, ahol németek, szlovákok, románok, vagy "délszlávok" éltek. Az összeírás adatain kívül a nemzetiségi tömörülések használhatták ettől az évtől "saját becsült adataikat is". A 2001-es népszámláláson a több nemzetiséghez kötődés megjelölésének lehetősége is megjelent önkéntes alapon - jegyezte meg.