Thilo Sarrazin bankár augusztus végén publikált könyvével darázsfészekbe nyúlt. A politikusok első reagálását- pártállástól függetlenül- felháborodással vegyes megdöbbenés jellemezte. Érdekes módon a lakosság- és a nagy néppártok: SPD és CDU/CSU tagsága- körében többnyire helyeslést váltottak ki a 65 éves szociáldemokrata párttag nyilatkozatai, a muzulmán bevándorlókat bíráló megjegyzései, ami óvatos korrekcióra késztette a kormányoldal meghatározó személyiségeit.

Angela Merkel kancellár, a kereszténydemokraták (CDU) elnöke augusztus végén még sértőnek és a bevándorlók integrációját hátráltatónak nevezte a bankár nézeteit. Egy héttel később egy országos hetilapnak adott interjúban viszont - értesülve a CDU-tagság nagy részének körében is helyeslő visszhangról - már azt hangsúlyozta: a migráns fiatalok egy részének erőszakra való hajlama "nagy probléma, s erről nyíltan lehet beszélni anélkül, hogy tápot adnánk az idegenellenesség gyanújának".
Hasonlóképpen keményített a hangvételen a szövetségi belügyminiszter. Thomas de Maiziere (CDU) vasárnap az ARD televíziónak nyilatkozva beismerte, hogy történtek hibák a külföldiek beilleszkedését célzó politikában. Ezért a kormány fokozni kívánja az erőfeszítéseket "azok érdekében, akik kimaradtak az integrációból". A beilleszkedni nem hajlandó külföldiek arányát 10-15 százalékra becsülte, kijelentve: kész szankciókkal sújtani azokat, akik nem tesznek eleget az integrációs tanfolyamon való részvételi kötelességüknek.
Konkrétumokat a miniszter (egyelőre) nem mondott - ám nem kizárt, hogy a kormány merít azokból az ötletekből, amelyeket vitatott könyvében fogalmazott meg Sarrazin. Ő minden, szociális támogatásban részesülő munkaképes bevándorlót közmunkára kötelezne, mégpedig minden törvényes munkanapon. Azoknak, akik nem tudnak elég jól németül, kötelezővé tenné a napi részvételt egy nyelvtanfolyamon. Igazolatlan hiányzás esetén csökkenne a szociális támogatás összege.
Hasonló húrt pengetett Rudolf Dressler (SPD), az NSZK korábbi tel-avivi nagykövete. Az ARD televízió egy vitaműsorában követendő példának nevezte Izraelt, ahová húsz évvel ezelőtt 1,2 millió zsidó bevándorló érkezett a Szovjetunióból. Az izraeli hatóságok minden szociális juttatást megvontak azoktól a jövevényektől, akik nem végezték el a hat hónapig tartó intenzív héber nyelvtanfolyamot.
Családegyesítést, a korábban bevándorolt külföldi egyén családtagjainak áttelepülését Németországba csak azok számára engedélyezne Sarrazin, akik igazolni tudják, hogy a kérvény beadását megelőző három évben állami (szociális) támogatás nélkül biztosították saját megélhetésüket. A házastársával egy háztartásba költöző feleség tíz éven át nem lenne jogosult semminemű szociális ellátásra.
Sarrazin hároméves kortól kötelezővé tenné a bevándorló családok gyermekei számára az óvodába járást, hogy rendesen megtanuljanak németül. Igazolatlan hiányzás esetén a gyerek után járó szociális pótlékból csak az élelmezésre szánt összeget kapná meg a családfő. Hasonlóan kötelezővé tenné a bevándorló gyerekek beíratását napközi otthonos iskolákba, ahol egész nap német pedagógusok felügyelete alatt lennének, és - francia példára - megtiltaná fejkendő viselését az oktatási intézményekben.
Még Sarrazinnál is tovább megy Heinz Buschkowsky, a berlini Neukölln kerület polgármestere (ebben a kerületben a legmagasabb a bevándorlók aránya a fővárosban). A szociáldemokrata politikus már egyéves kortól kötelezővé tenné a bevándorlók gyerekeinek közösségbe járatását. Ezt azzal indokolta, hogy 6-7 éves korban már késő az "integrációt" elkezdeni olyan gyerekekkel, akik addig kizárólag törökül (vagy arabul) beszéltek otthon, és szüleik nem ritkán analfabéták...
Milyenek is hát a muzulmán bevándorlók? Megfigyelők azt tartják Sarrazin legnagyobb hibájának, hogy általánosít. Egy kalap alá veszi az összes iszlám hitű (vagy ilyen országból érkezett, hiszen a jövevények jelentős hányada szekularizált, soha nem jár mecsetbe) bevándorlót. Holott a német társadalmat ismerők számára világos, hogy közöttük túlnyomó többségben vannak a beilleszkedett, németül jól beszélő, magukat (és ha van, családjukat) eltartani képes emberek. A gondot a második, harmadik generáció okozza, amelynek egy része (főleg fiatalemberek) mereven elutasítja az integrációt. Ők nem hajlandók németül tanulni, megvetik, sőt gyűlölik a németeket. Gyenge tanulmányi eredményeik miatt többnyire még szakmát sem képesek tanulni, ezért gyorsan "lejtőre" kerülnek: bandákba verődve kisebb-nagyobb bűncselekményeket követnek el, majd előbb-utóbb börtönbe jutnak. Ők azok, akik ha tetten érik őket egy bűntett elkövetésekor, így beszélnek a rendőrökkel: "Szarok Németországra. Te annyit sem érsz, mint a kosz a cipőm talpán. Halott vagy". (Idézet Kirsten Heisig bírónő júliusban megjelent Das Ende der Geduld /Vége a türelemnek/ című sikerkönyvéből.)
A másik oldalon ott van a sikeres bevándorlók tömege - szintén a második, harmadik generációból. Szüleik, nagyszüleik a vendégmunkások seregével érkeztek német földre. Nem mind tanultak meg kifogástalanul németül, de arra súlyt fektettek, hogy a gyerekeik rendszeresen járjanak iskolába; ha tehetségükből futja, továbbtanuljanak, de legalább szakmát szerezzenek. Német rádió- és tv-adóknál se szeri, se száma török, szíriai, libanoni, indiai, afrikai származású műsorvezetőknek, riportereknek, szerkesztőknek. Bankokban, nagy konszerneknél, kórházakban szép számmal akadnak török, arab nevű munkatársak, sőt középszintű vezetők. De akad számos példa török, perzsa, palesztin, afgán fogorvosra, gyógyszertár- vagy étterem tulajdonosra, élvonalbeli labdarúgóra. Egy közös vonás van bennük, s ezt mindegyik hangsúlyozza, amikor magáról beszél a sajtónak: komolyan vették a tanulást, akarták vinni valamire.