2011-10-04 16:53:09
Megkapta a környezetvédelmi engedélyt a nagymányoki mészkőbánya
Jogerős környezetvédelmi engedélyt kapott Nagymányokon tervezett mészkőbánya, ahol várhatóan 2012-ben kezdődik el a termelés- közölte Nagymányok polgármestere az MTI-vel kedden.
Szekszárd, 2011. október 4., kedd (MTI)
Karl Béla elmondta: négyéves engedélyezési eljárás zárult le az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség határozatával, így az egyik akadály elhárult a bánya megnyitása elől.
A zöld hatóság első engedélye ellen egy harkányi civil szervezet, a Zöld Forrás Egyesület fellebbezett; az országos főfelügyelőség nemrég közzé tett, másodfokú határozatában előírta a védett növények áttelepítését, valamint harminc méteres védőtávolságot a leendő bánya és az erdők között.
Karl Béla beszámolt arról, hogy a tervek szerint 2012-ben elkezdődhet a mészkő kitermelése a 25 hektáros, önkormányzati tulajdonú területen, amelyre a Dafotó-kő Kft. kapott kutatási engedélyt. Mint mondta, az eddigi vizsgálatok szerint 30 millió tonna kővagyont rejt a terület, és évi másfél millió tonna kitermelése várható.
A nagymányoki mészkő az építőipari alkalmazás mellett a gyógyszeripartól a szobrászatig számos területen felhasználható - mondta a város polgármestere.
|