2012-02-09 14:43:24
Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat, emelt mennyiségi enyhítés
Változatlan szinten, a csaknem három éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartotta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa, ugyanakkor megemelte a mennyiségi enyhítésre szánt keretet.
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
A brit központi bank - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta tartja fél százalékon irányadó kamatát, de már a 2009 januári, fél százalékpontos csökkentéssel kialakult 1,50 százalékos akkori kamatszint is történelmi mélypont volt. Az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban ugyanis soha nem süllyedt 2 százalék alá.
A jegybank a csütörtöki monetáris tanácsi ülésen a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi összegét 50 milliárd fonttal növelte.
A BoE az akkori mély recesszióra válaszul 2009 márciusában egészítette ki ezzel a likviditásbővítő pénzügypolitikai eljárással a rendkívül enyhe kamatpolitikát. Az erre szánt, eredetileg 75 milliárd fontos keretet a bank már négyszer emelte, előbb 175 milliárd fontra, majd 200 milliárd fontra, a tavaly októberi monetáris tanácsi ülésen 275 milliárd fontra, most pedig 325 milliárd fontra (113 ezer milliárd forintra).
Az eddig végrehajtott jegybanki mennyiségi enyhítéssel a Bank of England az éves brit hazai össztermék (GDP) 20 százalékának megfelelő új likviditást juttatott a reálgazdaságba.
A mennyiségi enyhítés lényege az, hogy a jegybank "új pénzt" teremt - jóllehet ez elektronikus számlapénz, amely fizikai valójában, bankjegyek formájában nem jelenik meg -, és ebből vásárol az esetek zömében olyan államkötvényeket, amelyeket intézményi magánbefektetők, általában nyugdíjalapok és biztosítótársaságok tartanak portfolióikban. A rendszerint alacsony hozamú államkötvényekért kapott pénzt az intézményi befektetők továbbforgatják a reálgazdaságba, pótlólagos likviditást teremtve, ami a remények szerint végső soron élénkíti a gazdasági aktivitást.
Erre minden jel szerint igen nagy szükség van, mivel az előzetes adatok alapján a brit gazdaság teljesítménye ismét lefelé tart. A brit statisztikai hivatal január végén ismertetett, részleges adatokra alapuló első becslése szerint Nagy-Britannia GDP-értéke negyedéves összevetésben 0,2 százalékkal csökkent 2011 utolsó három hónapjában.
A brit gazdaság 2008-2009-ben az eddigi leghosszabb recesszióját élte át. A visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit gazdaság összteljesítménye. Ilyen hosszú recesszióra még nem volt példa Nagy-Britanniában azóta, hogy a brit statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a rendszeres negyedéves GDP-kimutatások közlését.
A legutóbbi adatok nyomán sok elemző kettős mélypontú recessziótól tart, vagyis attól, hogy a brit gazdaságban ismét több negyedévi tartó visszaesés kezdődhet.
Londoni pénzügyi elemzők szerint ebben a helyzetben valószínűtlen, hogy a monetáris enyhítési keret csütörtökön bejelentett megemelése az utolsó ilyen intézkedés lett volna a BoE részéről a jelenlegi ciklusban.
Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőcsoport, a Capital Economics a Bank of England csütörtöki monetáris tanácsi ülése után összeállított értékelésében azt jósolta, hogy a brit jegybank májusban, augusztusban és novemberben újabb, egyenként 50 milliárd fontos kiegészítéseket jelent be; ezzel 475 milliárd fontra emelkedne a monetáris enyhítésre fordított keret.
Egy másik nagy londoni gazdasági elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a BoE csütörtöki monetáris értekezlete utáni gyorselemzésében ennél óvatosabb prognózist adott: a ház szakértői közölték, hogy 2012 végéig 400 milliárd fontra kiegészülő enyhítési kerettel számolnak. A CEBR elemzői ugyanakkor azt is valószínűsítették, hogy a brit jegybank egészen 2016-ig a jelenlegi, fél százalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát.
|