2011-01-09 16:34:18
Már halálos áldozatai is vannak a tunéziai zavargásoknak
Tunéziában vasárnapra virradóan is voltak zavargások, és ezeknek legalább nyolc halálos áldozata van különböző adatok szerint, de van olyan forrás, amely húsz halottról számolt be.
Tunisz, 2011. január 9., vasárnap (MTI/Reuters/AFP/AP)
A tüntetők és rendőrök között csaknem egy hónapja tartó összetűzés-sorozatban a mostani összecsapások voltak a legvéresebbek.
A legtöbb haláleset valószínűleg ezúttal a fővárostól 200 kilométerrel délnyugatra lévő Tala városában, az algériai határ közelében történt.
Egy nappal korábban Szaida városában voltak összecsapások öt sebesülttel. A tüntetésekben elsősorban a kilátástalan helyzetükre, állástalanságra panaszkodó fiatalok vesznek részt. A hatóságok azonban azt állítják, hogy a zavargásokat szélsőségesek egy kis csoportja szította fel, mert kárt akar tenni az országnak.
A tuniszi kormány közleményt adott ki, amely szerint a talai zavargásokban a rendőrség először a levegőbe leadott lövésekkel próbálta meg megakadályozni az erőszakos tömeget abban, hogy megtámadjon közigazgatási épületeket. Ezzel azonban kudarcot vallottak, s ezért a rendőrök "önvédelemből tüzet nyitottak, és ez vezetett két ember halálához és nyolc civil, illetve több rendőr - köztük három súlyos - megsebesüléséhez". Később a sebesült civilek közül három belehalt sérüléseibe A tömeg benzines palackokkal és kövekkel dobált meg egy benzinkutat, egy rendőrőrsöt és egy kormányépületet - tette hozzá a hivatalos dokumentum.
Helyi szakszervezeti források szerint a legújabb talai erőszakcselekményekben legalább négy ember a helyszínen halt meg és hat súlyosan megsebesült. Vasárnap meghalt egy 17 éves fiatal, aki az előző nap sebesült meg - tették hozzá
A közeli Kaszerine városból szemtanúk a brit hírügynökségnek telefonon elmondták, hogy a szombat éjjel ott kitört zavargások vasárnap folytatódtak. Látták három ember holtestét az utcán, egyiküket szombat este ölték meg, a másik kettőt vasárnap. A kormány is három ember haláláról számolt be a kaszerinei zavargásokkal kapcsolatban.
Regeb városából is jelentette egy szakszervezeti vezető, hogy egy ottani összetűzésben meghalt három ember. Regeb városa Szídi-Buzaid mellett van, ahol a zavargássorozat december 17-én elkezdődött.
Nedzsib Csebi, az ellenzéki Demokratikus Haladó Párt vezetője azt állította, hogy szombat óta összesen húsz embert lőttek le a rendőrök a három említett városban. Felszólította Zin el-Abidin Ben Ali elnököt, hogy "szüntesse be a tüzet", és tartsa tiszteletben az emberek jogát a tüntetésre. Csebi azzal vádolta meg a rendfenntartó erőket, hogy még egy temetési menet tagjaira is lőttek.
|