2012-01-31 20:40:57
Malév - A kormány elkötelezett egy nemzeti légitársaság mellett
Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke szerint a kormány elkötelezett egy nemzeti légitársaság megléte mellett, amelyet a cég stratégiailag kiemeltté minősítése is bizonyít. A Malév leállásának esetére szükséges intézkedéseket és a kárelhárítást a Magyar Közlöny keddi számában megjelent két kormányrendelet tartalmazza.
Budapest, 2012. január 31., kedd (MTI)
A Malév igazgatóságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján a minősítést olyan védernyőnek nevezte, amely alatt a társaság működni tud, szállítani tudja az utasokat menetrend szerint, és jelezte, reményei szerint ez így is marad. Hozzátette, hogy ilyen csődvédelem alatt álló légitársaságra máshol is van példa.
A kormány hétfőn stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a Malév légitársaságot - az erről szóló kormányrendelet hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben, és aznap hatályba is lépett. Az Orbán Viktor aláírásával megjelent kormányrendelet a csődtörvény meghatározott paragrafusait jelöli meg, amint amelyeket a társaságra alkalmazni kell. A csődtörvény szerint a kormányrendelet kihirdetésétől kezdve a hitelezők csődeljárást nem kezdeményezhetnek a Malév ellen, a kérelmet a bíróság soron kívül elutasítja.
"Repülünk, és remélem, holnap is repülünk" - fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Berényi János. Ha mégis elfogyna a pénz, az utasok többszörösen biztosítva vannak, visszakaphatják a pénzüket a IATA-tól, a biztosítóktól és a Malév letéteiből - közölte.
A Malév igazgatóságának elnöke elismerte, hogy állami forrásra nem számíthat a légitársaság, de egyéni befektetőre igen. Hozzátette, hogy a potenciális befektetőkkel folynak a tárgyalások.
Ebben a formában nem működhet tovább a cég, de addig igen, amíg egy új, nemzeti légitársaság megalakul - mondta. Megerősítette, hogy péntekre a menedzsmentnek likviditási tervet kell összeállítania.
A Malév adóssága 60 milliárd forint, de ez eddig is kezelhető volt az elnök szerint. A jelenlegi helyzetben azonban a partnerek bizalma csökkenhet, és ha előre kérik a pénzt, a társaságnak több likviditással kellene rendelkeznie, mint normális esetben.
Berényi János megerősítette, hogy az eddigi eredmények biztatóak, a cégnek több mint 757 ezer foglalása van, a foglaltsági mutatók jól alakulnak.
Az elnök szólt arról is, hogy a korábbi állami döntések rendkívül nehéz helyzetbe hozták a légitársaságot.
Az elszámoltatási kormánybiztos hivatala a közelmúltban elkészítette a Malév privatizációjával és visszaállamosításával kapcsolatos vizsgálat összefoglaló jelentését. Ez alapján Budai Gyula január elején öt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen a légitársaság privatizációja, viszontgarancia-szerződése, a Malév Vagyonkezelő Kft. ügye, a Malév visszaállamosítása és a Malév Ground Holding Zrt. catering szerződése miatt.
A Magyar Közlöny keddi számában két kormányrendelet jelent meg, amelyekkel a kormány célja az volt, hogy hatékony és gyors intézkedésekkel készüljön fel a Malév Zrt. esetleges leállásakor fellépő, a légi utasforgalomban előálló helyzet kezelésére.
Ezek egyike azt tartalmazza, hogy kártalanítást és segítségnyújtást azok az utasok kaphatnak, akik érvényes menetjegyüket a Malév menetrend szerinti járatainak leállását megelőzően vásárolták meg, és azok is, akiknek érvényes Malév-jegyük van a légitársaság üzemelése beszüntetésének napján, valamint azt követően három naptári napra.
A kormányrendelet szerint számíthatnak kártalanításra azok az utasok is, akik a Malév menetrend szerinti járatának leállása napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszafelé útra 2012. február 29-ig érvényes Malév-járatra szóló menetjeggyel rendelkeznek. A kártalanítási igényeket március 31-ig lehet benyújtani.
Az ugyancsak keddi dátummal megjelent másik kormányrendelet a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt tartalék terhére 2 milliárd forintot különít el a rendkívüli intézkedésekre fenntartott kormányzati keretből, amely a Malév menetrend szerinti járatainak leállása esetén használható fel a légitársaság utasainak nyújtandó állami segítségre.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden este kiadott közleményében hangsúlyozta: a kormány megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a légitársaság utasai minden körülmények között biztonságban legyenek. Ezért intézkedett, amellyel biztosította, hogy egy elkerülhetetlennek bizonyuló leállás napján és az azt követő három napban az utazásukat megkezdő vagy visszaúton lévő utasok számára a szükséges közvetlen segítség költségeit fedező források rendelkezésre álljanak.
|