2011-09-06 17:41:53
LMP: Orbán Viktor történelmi hibát követett el
Az LMP véleménye szerint Orbán Viktor történelmi hibát követett el, mert a nagy parlamenti többség birtokában, a következő választásoktól távol, lehetősége lett volna annak beismerésére, hogy a "futóhomokra épülő, Matolcsy-féle vudu-gazdaságpolitika összeomlott", de nem ezt tette- reagált a kormányfő keddi bejelentéseire Schiffer András.
Budapest, 2011. szeptember 6., kedd (MTI)
Az LMP frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján visszautalt Matolcsy György tavalyi szavaira, amelyek szerint három százalék feletti növekedés esetén sikeres lehet a kabinet gazdaságpolitikája. Az LMP-s politikus úgy látta, most már a kormányfő is beismerte, hogy idén nem lesz ekkora mértékű növekedés.
"Amit a miniszterelnök elővezetett a százmilliárdos lyuk betöméséről, az (…) hasonlóan a tavaly meghirdetett gazdaságpolitikához, illúziókra, hamis, téves feltevésekre épül" - tette hozzá Schiffer András. Egyúttal annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy azért állhatott elő ilyen nagyságú hiány, mert "a Mol-ügylettel a kormány egész egyszerűen ötszázmilliárdot eltőzsdézett".
|