2012-02-03 21:09:14
Lázár János a közgyűlés jóváhagyásával végzett határidős ügyleteket
Lázár János szerint ő a közgyűlés jóváhagyásával járt el, amikor az árfolyamok kedvező mozgását kihasználva nyereséget realizált a város a kötvényéhez kötődő határidős opciós ügyleteivel, és soha nem folytatott tőzsdén műveleteket a város vagyonával. Az önkormányzat még decemberben kérte a banktól az árfolyamveszteség megosztását, amelyet a bank nem fogadott el.
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI)
Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy Szilágyi Péter LMP-s képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, Lázár János "közpénzből tőzsdézett" a város rábízott vagyonával, amivel eljátszotta hitelét.
Az Erste Bank javaslataira, tanácsaira és szolgáltatásaira támaszkodtak, a hasznon pedig osztoztak a pénzintézettel - közölte a polgármester. Kifejtette, hogy az Állami Számvevőszék részletesen megvizsgálta és törvényesnek találta mind a kötvény kibocsátásának menetét, mind a felhasználását, mind pedig a pénzügyi műveleteket, amelyek mintegy 1,8 milliárd forint hasznot hoztak, amellyel a város adósságát csökkentették.
Lázár János közleményében kiemelte: a kötvényt soha nem jegyezték a tőzsdén, a kötvényből befolyó pénzt soha nem fordította a közgyűlés tőzsdei műveletekre.
A polgármester közleményében részletesen ismertette, hogy mi történt akkor, amikor az önkormányzat a svájci frank alapú kötvényt forint alapú kötvénnyel akarta kiváltani. Az önkormányzat 2008 júliusában előzetes tárgyalásokat követően kereste meg az Erste Bankot a kötvénycserével kapcsolatban. Ekkor a frank árfolyama a kötvény kibocsátáskori 173 forintos árfolyamhoz képest 20-30 forinttal alacsonyabban volt. A bank kérte a közgyűlés által elfogadott féléves beszámolót, amelyeket másnap postázott az önkormányzat, de a pénzintézet végül 2008. októberében válaszolt, a város közgyűlése ekkor döntést is elfogadott arról, hogy milyen feltételekkel váltja ki a svájci frank alapú kötvényt. Ekkorra azonban a svájci frank árfolyama olyan mértékben megerősödött, ami veszteségessé tette volna a tranzakciót, ezért végül a város elállt a tranzakciótól, mert a svájci frank árfolyama emelkedett.
Lázár János arra is felhívta a figyelmet, hogy 2006-ban, a kötvény kibocsátásakor a folyamatban szervezőként részt vevő Erste Bank az ajánlattételétől számított két héten belül lejegyezte a kötvényt, sőt, annak ellenértékét átutalta a város számára, miközben 2008-ban hónapok teltek el válasz nélkül.
"A devizaalapú kötvény kiváltása forintalapú kötvénnyel csak és kizárólag az Erste Bank negatív magatartása miatt hiúsult meg, milliárdos károkat okozva ezzel városunknak" - állapította meg a polgármester, azt is hangsúlyozva: a kötvény kibocsátását és a határidős opciós ügyleteket ő maga kezdeményezte, és ő kérte ehhez a képviselők hozzájárulását.
Szilágyi Péter, az LMP országgyűlési képviselője a pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, Lázár Jánost politikai felelősség terheli tetteiért, amelyek után szerinte a kormányoldal már soha többé nem emelheti fel szavát hitelesen a "spekulatív tőkemozgások" ellen. Lázár János 2007-ben személyesen dicsekedett azzal, hogy több mint egymilliárd forintos hasznot hozott Hódmezővásárhelynek az árfolyamnyereségre spekulálással - fogalmazott.
Az LMP politikusa elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz frakcióvezetője a kétharmados parlamenti többség tudatában "zsarolja" azt a bankot, amellyel szerződésben áll az általa vezetett város. Azt mondta, nagyon álságos, hogy Lázár János a saját hibájából eredő árfolyamveszteségért már nem vállalja a felelősséget.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat tavaly december 29-én fordult levélben az Erste Bankhoz a 2006-ban zárt körben kibocsátott svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását kérve a pénzintézettől. Az önkormányzat 2006-ban 694 darab 100 ezer svájci frank névértékű kötvényt bocsátott ki. Az akkor 173,41 forintos árfolyamhoz képest decemberben a svájci frank árfolyama meghaladta a 251 forintot.
Lázár János január 31-én közölte, hogy az Erste Bank a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától. A politikus szerint a pénzintézet 2011 decemberében és hétfőn küldött leveleiben ultimátumot adott: 10 milliárd forint értékű, egyösszegű kötvényvisszaváltás megvalósítása esetén hajlandó változtatni a közte és az önkormányzat között lévő szerződés feltételein. Ez a 2006-ban kibocsátott, akkor 12 milliárd forint értékű kötvény csaknem tízéves törlesztésének felel meg.
A február eleji közgyűlési ülésen arról döntöttek a hódmezővásárhelyi képviselők, hogy folytatják az egyeztetéseket az Erste Bankkal. A közgyűlés fölhatalmazta Lázár János polgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a svájci frank-forint árfolyam miatti veszteségek viseléséből az Erste Bank Hungary Zrt. is vállaljon részt. A képviselők egyhangúlag felhatalmazták a polgármestert arra is, hogy szükség esetén forduljon az igazságszolgáltatáshoz, valamint kérje az Országgyűlés, illetve a kormány segítségét.
|