2010-11-02 15:49:19
Kötelező biztosítás - elektronizál az Allianz
Aki elektronikusan köt kötelező gépjármű felelősségbiztosítást, majd a kapcsolattartástól a fizetésen át a kárbejelentésig mindent így intéz, az 20 százalékkal kisebb díjra számíthat- mondta Horváth Andrea az Allianz Biztosító nem életbiztosítási vezérigazgató helyettese kedden, a társaság internetes sajtótájékoztatóján.
Budapest, 2010. november 2., kedd (MTI)
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) idei első féléves adatai szerint az Allianz részesedése a kgfb piacból 35,2 százaléka, így a 64,1 milliárd forintos díjbevételből 22,9 milliárddal részesedett.
Pásti Zoltán értékesítési és hálózatirányítási vezérigazgató helyettes arról beszélt, hogy a díj mellett a biztosító tőkeereje, és a szolgáltatás színvonala is számít a választásnál.
Miután több biztosító is érvként használja a szolgáltatása minőségét, érdemes felidézni a francia példát, ahol a díjak már annyira nivelláltak, hogy valóban a minőség a választást motiváló tényező. Viszont ehhez tudni kell, hogy ott az aktív kárrendezést írja elő a törvény, vagyis ha más által biztosított autó okoz kárt egy autósnak, akkor is a saját biztosítója rendezi a számlát. Ennek pedig az az indoka, hogy ott rendszerint minden kárra kiterjedő biztosítást kötnek az autósok, amely a kgfb mellett a cascót is magában foglalja.
|