2010-08-12 17:53:32
Kisebb forgalomra, mégis kevesebb veszteségre számít idén a sármelléki repülőtér
A tervezettnél 8-10 százalékkal kevesebb utasra, de a jelentősen felfutott teherforgalom miatt mégis kisebb veszteségre számít az idén a sármelléki repülőtér üzemeltetője- tájékoztatta az SCD-csoport kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-t.
Sármellék, 2010. augusztus 12., csütörtök (MTI)
Elkán Péter közölte: az év elején készült terveik szerint idén 25-30 ezer utas fogadására és indítására számítottak a FlyBalaton repülőtéren. A balatoni térségben és Hévíz környékén tapasztalt 10-15 százalékos vendégszám-csökkenés azonban a reptér forgalmi adataiban is tükröződni látszik.
Az üzemeltető most úgy becsüli: várhatóan 25-27 ezer utas veszi igénybe ebben az évben a sármelléki leszállóhelyet. Mindezen túl mintegy 1.500 kisrepülőgép fogadásával is számolnak, és a vártnál jelentősebb légi teherforgalomnak köszönhetően a tavalyinál kedvezőbb mérlegre számítanak.
Elkán Péter felidézte, hogy az idei évre korábban mintegy félmilliárd forintos vesztességgel kalkuláltak, de már most úgy látják, hogy ennél kevesebb lesz, becsült adatokkal azonban majd csak a nyári szezon végén rendelkeznek.
Hozzátette, hogy szintén kora ősszel válik véglegessé a jövő évi menetrend - a légitársaságokkal a tárgyalások előrehaladottak -, amitől már 80-100 ezer utast várnak Sármellékre.
Arra a felvetésre, hogy a FlyBalaton honlapja napok óta elérhetetlen, a kommunikációs vezető azt mondta: műszaki hiba az oka. Nemrég szolgáltatóváltás történt, a honlap áthelyezése azonban nem várt műszaki gondokat okozott. Ígérete szerint néhány napon belül ismét elérhető lesz a repülőtér internetes oldala.
Elkán Péter ugyanakkor nem kívánta kommentálni, csupán megerősítette a HVG legfrissebb számának értesülését, miszerint egymilliárd forintos hitelszerződést kötött a FlyBalatont működtető - az SCD-csoporthoz tartozó - FB Airport Kft. a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB). A lap közlése szerint az MFB 673 millió forint beruházási és 371 millió forint forgóeszközhitelt nyújt a tulajdonos, a 100 millió forint jegyzett tőkéjű, luxemburgi bejegyzésű FlyBalaton Investment S. A. számára.
A kölcsön biztosításaként az MFB 1,6 milliárd forintos jelzálogot alapított. A hitel üzemeltetésre, ingatlanvásárlásra és fejlesztésre szolgál.
|