2011-08-31 15:50:04
Két új tag a GVH Versenytanácsában
Berki Ádámot és Pál Tamást nevezte ki szeptember 1-jei hatállyal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává Schmitt Pál köztársasági elnök- közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
Budapest, 2011. augusztus 31., szerda (MTI)
A tagok kinevezése hat évre szól, de egy alkalommal újból kinevezhetőek.
A Versenytanács sajátos helyzetű testület: független a hivatalon belül, de a döntése a szokásos bírói felülvizsgálat alá tartozik. A GVH versenyfelügyeleti eljárásait érdemben lezáró - valamint azok végrehajtását elrendelő - határozatokat a hivatalon belül elkülönült döntéshozó fórumként működő Versenytanács hozza meg. A Versenytanács bírálja el a vizsgálók által a versenyfelügyeleti eljárás során hozott, úgynevezett közbenső végzések elleni jogorvoslati kérelmeket is.
A Versenytanács munkáját annak elnöke - aki egyben a GVH egyik elnökhelyettese is - szervezi és irányítja, az egyes ügyeket az elnök által kijelölt három-, vagy öttagú versenytanács bírálja el.
A testület tagjai közreműködnek a GVH versenypártolási és versenykultúra fejlesztési munkájában is.
A most kinevezett két új tag közül Berki Ádám 1971-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, majd 1976-tól a Fővárosi Bíróság iparjogvédelmi tanácsának bírája volt. Jogi diplomáját 1984-ben szerezte meg. Dolgozott jogtanácsosként és ügyvédként is.
Pál Tamás 1993-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, pénzügyi cégeknél töltött be menedzseri, illetve vezető tisztségviselői pozíciót. A mostani kinevezését megelőzően 1994-től a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója volt.
|