Szíriában tavaly március óta tart az Aszad-rezsim elleni felkelés. A biztonsági erők egyre brutálisabban lépnek fel a tüntetőkkel szemben, ám a vérontás leállítását célzó diplomáciai erőfeszítések eddig rendre meghiúsultak Damaszkusz ellenállásán, illetve a Biztonsági Tanácsban ülő orosz és kínai nagykövet vétóján.

Az Arab Liga megfigyelőinek januári missziója éppúgy eredménytelen maradt, mint az ENSZ legfőbb döntéshozó szervében indított offenzíva, amely egyesítette a nyugati államokat és a fejlődő (részben arab) országok képviselőit. Hiába támogatta azonban a 15 tagú testület 13 tagja a hosszas huzavona után megszövegezett határozati javaslatot: az orosz és kínai elutasításon zátonyra futott a szíriai helyzet pacifikálását célzó nemzetközi próbálkozás.
A müncheni biztonságpolitikai értekezleten a nyugati államok képviselői az utolsó percig próbálták rábírni Szergej Lavrov orosz külügyminisztert a határozattervezet elfogadására. E célból több pontban engedtek Moszkva elvárásainak: kikerült az eredeti tervezetből a szabad választások követelése, a külföldi fegyverszállítások leállítása és új kormány alakítása. Ám abba az orosz követelésbe, hogy a szövegbe vegyék be a szíriai felkelők lefegyverzését, már nem voltak hajlandóak belemenni. Pár órával később azután New Yorkban elhangzott az orosz "nyet". Az orosz-kínai vétó általános felháborodást keltett a ENSZ-ben; Katar államminisztere, Háled Mohammed Attijah egyenesen "Aszad elnök részére kiállított gyilkolási licensznek" minősítette a határozati javaslat megtorpedózását.
Kína nemleges szavazatát a be nem avatkozás hagyományos pekingi szóvirágaival indokolta a külügyi szóvivő. Szerinte a határozattervezet indokolatlan nyomást gyakorolt a szíriai kormányra, és elébe vágott a szembenálló felek közötti "bárminemű párbeszéd" eredményének. Európai megfigyelők igencsak meglepődéssel reagáltak ez utóbbi mondatra, elvégre Aszad és ellenzéke között már hónapok óta semminemű párbeszéd nem folyik: mindkét fél eltökélte magát arra, hogy a végsőkig folytatja a harcot. A felkelők célja Aszad és pereputtya megbuktatása, a rezsimé viszont a felkelés leverése bármi (értsd: akármekkora véráldozat) árán. Ez utóbbit jelzik a hét végén és hétfőn történt, minden korábbinál brutálisabb támadások a különböző városokban tüntető fegyvertelen tömegek ellen. A hadsereg és a rendőrség beavatkozása 11 hónap alatt már csaknem hatezer ember életét oltotta ki Szíriában.
Oroszország magatartását több tényező motiválja, amelyek részben politikai, részben gazdasági jellegűek. Szíria a legrégebbi (és leghűségesebb) arab szövetségese Moszkvának. Az Aszad-dinasztia (a barátság gyökerei a jelenlegi elnök apja, Háfez Aszad kormányzásának idejére, a múlt század 70-es éveire nyúlnak vissza) kimondottan szekuláris rezsimet vezetett be, az iszlám vallás másodrangú szerepet játszik a szíriai belpolitikában. Damaszkusz a legállhatatosabb ellenfele Izraelnek: nem véletlen, hogy az 1967-es közel-keleti háború arab résztvevői közül egyedül Szíriával nem sikerült normalizálnia viszonyát a zsidó államnak. Moszkvában emellett bizalmatlanul tekintenek a szíriai ellenzékre: ennek vezetői ügyet sem vetnek Oroszországra, hanem inkább a Perzsa-öböl arab monarchiáival, Törökországgal és egyes nyugati államokkal próbálnak kapcsolatba lépni.
Az orosz gazdasági érdekek is a status quo megőrzése mellett szólnak. Szíria igen jelentős kereskedelmi partnere Oroszországnak, amely a damaszkuszi rezsim egyik fő fegyverellátója. Államközi szerződés alapján Szíria négymilliárd dollár értékben vásárol haditechnikát Moszkvától; 2010-ben 700 millió dollár volt a szállított orosz fegyverek értéke. A nem katonai jellegű orosz beruházások értéke Szíriában megközelíti a 20 milliárd dollárt. Az orosz hadiflotta támaszpontot tart fenn a földközi-tengeri Tartusz kikötőjében; egy rendszerváltás esetén e fontos bázis jövője is megkérdőjeleződne.
A müncheni értekezlet résztvevői közül többen próbáltak magyarázatot találni a szombati orosz vétóra, s azt többnyire Líbiában vélték megtalálni. Emlékeztettek arra, hogy egy évvel ezelőtt Moszkva (és Peking) tartózkodása tette lehetővé annak a BT-határozatnak az elfogadását, amelynek nyomán a NATO repülőgépei beavatkozhattak a líbiai polgárháborúba. Az indoklás akkor is a lakosság megvédése volt, idővel azonban a Nyugat célja fokozatosan módosult, s végül Kadhafi rezsimjének megdöntése lett. Moszkva már azt is berzenkedve fogadta - ám Aszad megbuktatásához semmiképpen sem akar asszisztálni. Ezért torpedózta meg az egy évvel ezelőttinél jóval ártalmatlanabb szövegű BT-határozatot - vélik megfigyelők.
Kadhafi rendszere bő fél év alatt összeomlott, Aszadé viszont 11 hónap után sem inog. Ennek elsődleges oka az, hogy - Líbiával ellentétben - a fegyveres erőknek csak jelentéktelen része dezertált. A hadsereg és a rendőrség tele van a titkosszolgálat embereivel, ezek pedig száz százalékos hívei Aszadnak, és csírájában elfojtanak minden, a fegyveres erők soraiban támadó ellenvéleményt vagy akár ellenállást.
A rezsim fő támaszának számító titkosrendőrség (miként a hadsereg) vezető posztjain az alavita kisebbséghez tartozó tábornokok állnak, csakúgy mint a legfontosabb politikai hivatalok élén. Az Aszad-családot is magában foglaló felekezet alig 12 százalékát teszi ki Szíria 22 milliós lakosságának; a túlnyomó többség, a 74 százaléknyi szunnita muzulmán 1970 óta kénytelen elviselni az alaviták uralmát. Bizonyosra nem vehető, de kizárni sem lehet, hogy egy rendszerváltás esetén az új (szunnita) rezsim revánsot akar majd venni a négy évtizedes elnyomatásért, ahogyan azt a síiták tették a szomszédos Irakban Szaddám Huszein (szunnita) diktátor bukása után. Meglehet, hogy Moszkvában ennek a kockázatával is számolnak - Nyugaton viszont nem.