2012-01-19 15:41:14
Jobbik: a kormány retteg az emberek véleménynyilvánítástól
A Jobbik szerint a kormány retteg az emberek véleménynyilvánításától, ezért "félelmében" igyekszik évekre előre lefoglalni azokat a budapesti helyszíneket is, ahol hagyományosan ellenzéki pártok és civil szervezetek demonstrálnak- írta az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a párt szóvivője.
Budapest, 2012. január 19., csütörtök (MTI)
Mirkóczki Ádám "szánalmasnak" nevezi azt a "fideszes eljárást", hogy látszólag demokratikus eszközökkel igyekeznek csorbítani a demokrácia egyik alapelemét, a gyülekezés jogát. Szavai szerint mindezt "cinikus módon (...) a magyar szabadság egyik legszebb ünnepe", március 15. kapcsán teszik.
Kizárólag a félelem indokolja, hogy a Fidesz – a közigazgatási tárcán és a fővárosi önkormányzaton keresztül – Budapest egész belvárosát kisajátítsa magának és a megszokott állami megemlékezések helyszínein kívül további jelentős közterületeket is lefoglaljon - fogalmaz a politikus. Mirkóczki Ádám azt pedig példátlannak tartja, hogy a helyszínfoglalást 2013-ra és 2014-re is szeretnék kiterjeszteni.
"Szégyen, hogy 2012. március 15-e kapcsán a Fidesz a legsötétebb kommunista diktatúra módszereit alkalmazza, amelyeket még a Demszky-Gyurcsány-Bajnai trió sem engedett meg magának" - jelentette ki a képviselő. Egyúttal azt is leszögezte, hogy a Jobbik nem mond le a gyülekezés, a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságáról, "ezért ha kormánypárt a teljes fővárost lefoglalja, a nemzeti ellenzék akkor is megtartja hagyományos budapesti nagygyűléseit minden nemzeti ünnepen".
A Fővárosi Közgyűlés közterület-hasznosítási bizottsága szerdán döntött a közigazgatási minisztérium kilenc, idei évre vonatkozó kérelméről. Ezek között a holokauszt áldozatainak emléknapja, a kommunizmus áldozatainak emléknapja, a nemzeti összetartozás napja, a Nagy Imre-emléknap, az aradi vértanúk emléknapja, március 15., augusztus 20., valamint október 23. kapcsán tartandó rendezvények helyszínei szerepelnek.
Az ülésen Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője garanciát kért a fővárostól arra, hogy azokat a helyszíneket, amelyeket ténylegesen nem vesznek igénybe március 15-én, felkínálják másoknak.
Ughy Attila, a testület fideszes elnöke erre reagálva azt közölte: a helyszínek továbbadhatók, azokról meg lehet egyezni a Főpolgármesteri Hivatallal, mint ahogy az előző években számos példa volt is erre.
|