2011-09-30 10:58:05
Ismét nyereséges lesz a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.
Bár a tavalyi viharkár miatt 900 millió forintos veszteség halmozódott fel az elmúlt év végére, az idei esztendőben ismét nyereséget vár a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. vezetése- közölte a nagyüzem vezérigazgatója az MTI-vel pénteken.
Békéscsaba, 2011. szeptember 30., péntek (MTI)
Kun Mihály, a magyar magánszemélyek tulajdonában álló, Dél-Békésben 8.000 hektáron gazdálkodó társaság vezetője elmondta: a tavalyi vihar miatt közel három milliárd forintos árbevétel kieséssel kellett szembenézniük, hiszen a termőterület 76 százalékán 100 százalékos volt a pusztítás. A cégnek ugyan volt biztosítása, ám a kártérítési eljárás még nem zárult le teljes egészében, hiszen az egyik biztosító társasággal még perben állnak. A vihar miatt a tavalyi évben végül 900 millió forintos veszteséget könyveltek el.
Kun Mihály hozzátette: a nehézségek ellenére nem került sor elbocsátásokra, a nagyüzem megőrizte az állandóan foglalkoztatott 450 fős dolgozói létszámát.
Az idén gyakorlatilag visszatértek a korábbi évek hagyományaihoz, vagyis várhatón ismét 5,5 milliárd forintos árbevételt érnek el, a nyereség pedig megközelíti a 180 millió forintot.
Őszi búzából például a nyáron hektáronként 7,3 tonnát arattak le, míg a termőterület 40 százalékát adó hibridkukorica-vetőmagból, amelynek learatását éppen pénteken fejezték be, 3,6 tonna volt az átlagtermés.
|