2011-05-18 16:26:49
Ismét emelkednek a menedzserfizetések Ausztriában
Tavaly már ismét emelkedtek a vezetői fizetések Ausztriában a 2008-as és 2009-es válságos esztendőben elszenvedett megvonások után.
Bécs, 2011. május 18., szerda (MTI/APA)
Egy szakmai felmérés szerint tavaly 5 százalékkal emelkedtek a vezetői fizetések: vezérigazgatói illetve ügyvezetői szinten bruttó 186 ezer euró volt az átlagkereset (átszámítva hozzávetőleg havi 4,2 millió forint). Ebből 140 ezer eurót tett ki az alapfizetés és 46 ezret a mozgóbér.
Az 550 vezető válaszai alapján készített felmérésből az is kiderül, hogy "második vonal" éves fizetése 110 ezer euró, a harmadiké 80 ezer euró körül alakult tavaly az osztrák cégeknél.
Ez egyszersmind azt jelenti, hogy az előző két év - azaz 2008 és 2009 - megvonásait már kompenzálták a vezetőknél, és ismét fizetnek prémiumokat.
A tanulmány kiemeli, hogy a felsővezetők átlagosan hatszor annyit keresnek, mint egy átlagpolgár, aki évente bruttó 27.800 eurót (hozzávetőleg hét és félmillió forintot) kap.
A legtöbb fizetést azoknak a tőzsdei cégeknek a vezetői kapták, amelyekben az állam valamilyen formában jelen van, itt a csúcsfizetés elérte az évi 320 ezer eurót.
|