2010-09-07 11:35:35
Irán fenntartja jogát az atomlétesítményeit ellenőrző szakértők kiválasztására
Irán kedden ismét azt hangoztatta: ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy megválogassa, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) mely szakértőinek teszi lehetővé nukleáris létesítményeinek ellenőrzését.
Teherán, 2010. szeptember 7., kedd (MTI/AFP/ITAR-TASZSZ)
"Törvényes jogunk van ahhoz, mint a NAÜ bármely más tagjának, hogy kiválasszuk a szakértőket" - jelentette ki Ali Akbar Szalehi alelnök, az ország atomenergia-ügynökségének vezetője az Isna iráni hírügynökségnek nyilatkozva.
Szalehi ezzel az ENSZ-ügynökség hétfőn Bécsben közzétett jelentésére reagált, amelyben a NAÜ egyebek közt azt állítja, hogy "egyre nagyobb nehézségekbe ütközik Irán nukleáris tevékenységének ellenőrzése", mivel a teheráni hatóságok kifogásokkal akadályozzák az ENSZ szakértői csoportjának összeállítását.
A jelentés azt is megállapítja, hogy Iránban május óta az ENSZ-szankciók szigorítása ellenére is 15 százalékkal nőt a dúsított urán mennyisége, s azt az aggodalmat fogalmazza meg, hogy az Iszlám Köztársaság hordozórakétához akar kifejleszteni nukleáris töltetet.
"Ahogy a korábbi hasonló dokumentumok, ez a jelentés sem támasztja alá azt az állítást, hogy az iráni nukleáris tevékenység valamiféle eltérést mutatna a nem békés célok irányába. Ez a fő. Az a véleményünk, hogy a jelentésben tárgyalt összes többi kérdés másodlagos jelentőségű" - húzta alá interjújában Szalehi.
Miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa június 9-én Irán elleni újabb szankciók bevezetéséről határozott, az iráni parlament azzal fenyegetőzött, hogy alacsonyabb szintre helyezi a NAÜ-vel való együttműködését. Még júniusban Irán megakadályozta a NAÜ két tapasztalt szakemberének beutazását az országba azzal az indokkal, hogy a két ellenőr hamis információkat közölt az iráni nukleáris programról, a NAÜ ugyanakkor kiállt mellettük.
Szalehi most azt állította, hogy a két ellenőr vétségét a NAÜ is elismerte. "Azóta javaslatot tettek a két újabb szakértő személyére, amit mi el is fogadtunk" - mondta.
Hétfőn ismertetett jelentésében a NAÜ úgy fogalmaz: a tapasztalt ellenőrök elutasítása csökkenti az ügynökség őrködési képességeit. Washington aggasztónak nevezte a NAÜ megállapítását, s úgy vélte, mindez újabb bizonyíték arra, hogy Teherán atomfegyver előállítására törekszik.
Teherén kedden felmelegítette azt a javaslatát, hogy nemzetközi csere révén szerezze be a teheráni kutatóreaktorának működtetéséhez szükséges nukleáris fűtőanyagot, az idén május 17-én elfogadott iráni-brazil-török nyilatkozatnak megfelelően.
"A csere lebonyolítására való készségünkről tájékoztattuk a NAÜ vezetését, valamint a Bécsi Csoport tagjait (Oroszország, Egyesült Államok és Franciaország), s várjuk a válaszukat, hogy mielőbb hozzáfoghassunk az előkészületekhez" - jelentette ki Ramin Mehmanparaszt, az iráni külügyminisztérium szóvivője.
A Teheránban hármas - iráni-török-brazil - csúcstalálkozón aláírt megállapodás értelmében Irán 1200 kilogramm gyengén dúsított urán külföldre szállításáért cserébe 120 kilogramm 20 százalékosra dúsított fűtőanyagot kapna kutatóreaktorának működtetéséhez.
|