2010-07-19 08:31:51
IMF-EU-Magyarország - Matolcsy: a bankadó a megszorítócsomag alternatívája
A kormány ragaszkodik a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája- jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn. Mint hangsúlyozta, az elmúlt négy-öt év megszorító politikája, amely jelentős növekedési és versenyképességi áldozattal járt, nem folytatható.
Budapest, 2010. július 19., hétfő (MTI)
A Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatott tárgyalások nem megszakadtak, helyesebb a tárgyalási forduló eredménytelen lezárásáról beszélni - mondta.
A miniszter a tárgyalásokon vitatott elképzelésekről szólva kiállt a bedőlt lakáshitelesek megsegítésére kigondolt nemzeti eszközkezelő mellett, és megerősítette, hogy az állami alkalmazottaknál alkalmazni kívánt 2 millió forintos bérplafon nem érinti a jegybank függetlenségét.
|