2011-11-17 20:22:30
IMF-együttműködés - Erősödött a forint, javult a CDS-árazás és emelkedett a tőzsdeindex -2
A kormány új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a Nemzetközi Valutalappal (IMF), a bejelentést az elemzők, a bankszövetség és a piac is egyértelműen pozitívan értékelte: a hírre meredeken javult az ország CDS-árazása, erősödött a forint és emelkedtek a részvényárfolyamok. Az IMF ugyanakkor közleményben jelezte, még nem kapott felkérést a magyar hatóságoktól egy IMF által támogatott programról szóló tárgyalások megkezdésére.
Budapest, 2011. november 17., csütörtök (MTI)
Martonyi János külügyminiszter szerint elővigyázatosságból van szükség az IMF-megállapodásra, "ez egyfajta biztosításnak felel meg". A tárcavezető az Inforádió Aréna című műsorában csütörtökön azt mondta: nem hitelmegállapodásról van szó. Azért van szükség a megállapodásra, hogy ha valamilyen "különleges helyzet áll elő", akkor megfelelő pénzügyi támogatást kapjon az ország. Hozzátette: hasonló megállapodást kötött az IMF más országokkal, például Lengyelországgal is. Közölte azt is: a megállapodás pontos feltételeiről később döntenek majd.
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délutáni közleményében kifejtette, hogy a magyar gazdaság növekedéshez elsősorban a függetlenséget kell megvédeni, azt, hogy Magyarországot a piacokról lehessen finanszírozni, amit "az eurózóna elhúzódó válsága megnehezíthet". Hozzáteszik: ehhez jó eszköz lehet egy újfajta együttműködés az IMF-fel", amely a régivel szemben nem csökkenti, hanem növeli az ország pénzügyi-gazdasági függetlenségét. "Az újfajta megállapodás ugyanis - szemben a régivel - nem növeli az államadósságot, mivel nem hitelfelvételről szól, voltaképp egy biztosítást kötünk, amely növeli a befektetői biztonságot Magyarországon" - áll a közleményben.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára Zalaegerszegen kifejtette: olyan óriási változások történtek az elmúlt két hónapban az eurózónában, hogy a kormányzatnak Magyarország érdekét mindenek elé kell helyeznie, ezért ilyen esetben "szükség lehet egy biztonsági hálóra"
A bejelentésre azonnal erősödött a forint, az euró 312 forintról 306 forintra, a svájci frank 252-ről 249-re, a dollár 231-ről 228-ra, a japán jen árfolyama pedig 3,00-ról 2,96 forintra. Meredeken, 30 ponttal többheti mélypontra javult a londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása (CDS) is. A BUX index több mint 3 százalékkal erősödött, különösen az OTP árfolyama ugrott meg, a bankpapír több mint 6 százalékos pluszban zárt.
A Magyar Bankszövetség üdvözölte a kormány és az IMF új együttműködését. Patai Mihály, a szervezet elnöke közleményében úgy fogalmazott: mélységesen egyetértenek azzal, hogy a befektetői biztonság növelése nélkülözhetetlen a gazdasági növekedés beindításához. A szövetség vezető testülete a megállapodást a mai gazdasági környezetben nemcsak szükséges, de feltétlenül hasznos lépésként is értékeli - állt a közleményben.
Banki elemzők azt hangsúlyozták, hogy egy új megállapodás az IMF-fel olyan védőhálót jelenthet Magyarország számára, amelynek köszönhetően jelentősen javul az ország nemzetközi befektetői megítélése, ismét vonzóvá válnak a forinteszközök, erősödik a forint és javul az ország finanszírozhatósága is. Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a tárgyalásoknak köszönhetően csökkenhet Magyarország rövid időn belüli leminősítésének esélye. Azt is valószínűsítették, hogy a várható megállapodás a szinte "kondíciók nélküli" rugalmas hitelkeret és az általában erős feltételekhez kötött "szabvány" készenléti hitelegyezség között lehet majd.
Magyarország - ha nem köt új, szigorúan ellenőrzött feltételekhez között készenlétihitel-megállapodást - háromféle lehetőség közül választhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új típusú hitelkeretei közül. Az egyik a rugalmas hitelkeret (Flexible Credit Line), amelyet az IMF erős gazdasági alapokkal, jó mérlegteljesítményekkel rendelkező országoknak kínál válságmegelőző céllal. Az ezt kérő ország a keretet gyakorlatilag automatikusan megkapja, ha megfelel e keret előre ismert szabványfeltételeinek. A keretből szükség esetén le lehet hívni, mégpedig külön eseti teljesítményellenőrzés nélkül. Ilyen keretet váltott ki Lengyelország
Magyarország és az IMF között 2010 júliusában maradtak abba a tárgyalások a 2008 őszén jóváhagyott hitelkeret megújításáról. Az IMF akkori közleménye szerint a szervezet továbbra is törekszik a magyar féllel támadt nézeteltérések áthidalására, a brüsszeli bizottság pedig úgy nyilatkozott, hogy helyesnek tartaná, ha egy későbbi időpontban folytatódnának a tárgyalások. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a kormány folytatja a strukturális reformok politikáját a tárgyalópartnerek által fontosnak tartott területeken, és folytatja a tárgyalásokat is a nemzetközi szervezetekkel.
|