Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2011. október 5., szerda (MTI)
Aki szlovákiai utazási irodánál fizet be nyaralást, az nagy eséllyel számíthat rá, hogy valamiben átverik. Erre mutatott rá a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelet (SOI) legutóbbi ellenőrzése- írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdán.
A Velencei-tavi ökoturisztikai termékfejlesztési projekt megismertetésére brit, osztrák és olasz utazásszervezők, valamint hazai PR és turisztikai szakemberek részvételével konferenciát rendezett szerdán Gárdonyban, a Gárdony Város és Térsége Turisztikai Egyesület.
Üdvözölték, fontosnak és örömtelinek nevezték az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának tagjai a testület szerdai budapesti ülésén, hogy a kormány határozatot fogadott el a vendéglátás helyzetének javítására.
A kedvezőtlen időjárás ellenére idén látványosan, mintegy 7600 fővel emelkedett a látogatók száma a zalaegerszegi Aquacityben -közölte Kugler László, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügy vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
Megváltozott a neve a fővárosi turisztikai marketingszervezetnek, a korábban BTSZK, előtte BTH nevet viselő cég új neve BTDM Nonprofit Kft.- ismertette Molnár József, a kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az államadósság-csökkentő számla bevezetéséhez hasonlóan kellene megoldani az egészségügyi kassza hiányának csökkentését is- tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t.