Több ponton is közeledett egymáshoz a felek álláspontja az új Munka törvénykönyve munkaanyagával kapcsolatban- hangzott el Kara Ákos (Fidesz) győri országgyűlési képviselő és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerdai sajtóbeszélgetésén Győrben, amelyen a nemzetgazdasági tárca, a munkaadók és a munkavállalók képviseletei közötti egyeztetésekről számoltak be.
A szakszervezetek nemzetközi segítséget is igénybe vesznek, hogy rákényszerítsék a kormányt a nyilvános, háromoldalú tárgyalásokra az Új Munka törvénykönyvével kapcsolatban- mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke szerdán Salgótarjánban.
A szakszervezetek nemzetközi segítséget is igénybe vesznek, hogy rákényszerítsék a kormányt a nyilvános, háromoldalú tárgyalásokra az Új Munka törvénykönyvével kapcsolatban- mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke szerdán Salgótarjánban sajtótájékoztatón.
A Napi Gazdaság úgy értesült, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter még októberben összehívja az OÉT helyébe lépő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot (NGTT).
Görögországban a lakosság többsége úgy véli, elkerülhetetlen az államcsőd, a drachma újbóli bevezetését viszont alig 20 százalék támogatja egy vasárnap megjelent felmérés szerint.