London, Frankfurt, Párizs, 2010. március 31., szerda (MTI)
Szerdán vegyesen, keddi záróértékük közelében alakultak a vezető nyugat-európai tőzsdék. Késő délután nőttek a veszteségek, de a hivatalos zárások már több helyütt némi javulást jeleztek.
Az FHB az állam
által korábban birtokolt részvényekre nem fizet ugyan osztalékot, ám ez nem azt jelenti, hogy a tőke használatának díját nem fogja megfizetni- mondta a Pénzügyminisztérium (PM) szóvivője szerdán az MTI-nek.
New York, 2010. március 31., szerda (MTI/Reuters/Dow Jones)
Csökkenéssel indítottak a vezető New York-i tőzsdemutatók szerdán. A DJIA-30 index 0,27 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,24 százalékos, a S&P-500 index 0,33 százalékos gyengüléssel nyitott.
Tokió, 2010. március 31., szerda (MTI/Kyodo/Reuters/Dow
Jones/AP)
Az ázsiai tőzsdék a tokiói zárás idején többnyire veszteségben jártak a zárás előtti órákban szerdán, mivel a befektetők tartózkodó magatartást vettek fel a világgazdasági fellendülés megítélése szempontjából kulcsfontosságúnak tekinthető amerikai foglalkoztatási adatok pénteki közzététele, valamint a húsvét miatt megrövidülő európai hét előtt.
Az OTP Bank Nyrt.
április 30-án tartja éves rendes közgyűlését, amelyen az igazgatóság javasolja az alapszabály módosítását több ponton, egyebek mellett abban, hogy a közgyűlésen egy részvényes vagy részvényesi csoport se gyakorolhasson 10 százalékot meghaladó szavazati jogot- derül ki a tőzsde honlapján szerdán közzétett előterjesztésből.