A gazdasági válságban a legnagyobb kihívás, hogy a kormányoknak gyorsan kell tudniuk válaszolni a változó helyzetre, egyszerre kell biztosítaniuk a stabilitást és a növekedést, illetve meg kell találni a megoldást arra, hogy miként lehet megosztani a válság terheit- fogalmazta meg a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Nyugat-dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák csütörtökön Zalaegerszegen tartott regionális gazdasági évnyitóján.
Athén/Washngton, 2012. február 9., csütörtök (MTI/Dow Jones/AP)
A görög pártoknak sikerült megállapodniuk az utolsó pillanatban az újabb megszorító csomag részleteiről, szabaddá téve ezzel az utat ahhoz, hogy az ország nemzetközi hitelezői elfogadhassák az újabb 130 milliárd eurós görög mentőcsomagot.
Rekorderedményt és értékesítési bevétel ért el a Lenovo számítógépgyártó vállalat üzleti évének 2011. december 31-én zárult harmadik negyedévében, piaci részesedését pedig sorban a 11-ik egymást követő negyedévben növelte.
A jelenlegi nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra, ennek egyik jól érzékelhető következménye, hogy az egymillió önfoglalkoztatóból 950 ezren minimális befizetést teljesítenek- hangzott el a nyugdíjrendszer aktualitásairól rendezett csütörtöki budapesti konferencián, amelyet a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete (MPGEKE) szervezett.
Csütörtökön bizonytalan nemzetközi befektetői hangulatban megtorpant a kedd óta tartó forinterősödés, a jegyzés széles határok között ingadozott; az eurót délután négy órakor 290,68 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a szerda délutáni 289,90 forinttal szemben.