Az Országgyűlés Egészségügyi bizottsága az ágazatban működő kamarák tisztségviselőit érintő módosító indítványt nyújtott be, amely értelmében már idén október végéig újra kellene választani a köztestületi tisztségviselőket.
A Jobbik továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy Bánki Erik fideszes képviselő éveken át valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét- jelentette ki Szilágyi György csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen közölte, találtak olyan honlapot, amelyen még 2010-ben főiskolai diploma szerepelt a kormánypárti politikus, akkor még képviselőjelölt végzettségénél.
Az LMP több mint nyolcvan módosító javaslatot nyújt be az új büntető törvénykönyvre vonatkozó javaslathoz (Btk.), amelyekkel azt akarják elérni, hogy a szabadságvesztések helyett a pénzbüntetésekre és a közmunkára helyezzék a hangsúlyt a büntetőpolitikában.
Megerősítette Kövér László a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkárának írt válaszlevelében, hogy részt kíván venni a Magyar Polgári Párt (MPP) kampányrendezvényein.
Lázár János a gyermekvédelmi törvény és a költségvetés módosításával azt kezdeményezi, hogy a bölcsődében ellátottak száma időlegesen tíz százalékkal meghaladhassa az intézmény működési engedélyében meghatározott férőhelyek számát.
Az Országgyűlés 257 támogató és 51 ellenszavazattal fogadta el a médiaszabályozás módosításainak minősített többséget igénylő részét csütörtökön, az egyszerű többséggel megszavazható paragrafusokat 257 igen és 52 nem szavazattal fogadta el a Ház.
A parlament csütörtökön úgy döntött, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe idén visszalépők követeléseit a magánnyugdíjpénztárak állampapírban és készpénzben utalják át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba.