A jogalkotási menetrendet egyeztette Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Lázár János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerdán- tájékoztatta a tárca az MTI-t.
Elkészült és nyilvános az új büntető törvénykönyv (Btk.) szakmai tervezete, amelyről társadalmi egyeztetést kezd a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Répássy Róbert szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az új kódex március végén kerülhet a kormány elé, a parlamenti vita legkorábban áprilisban kezdődhet, és a Ház várhatóan még a tavaszi ülésszak alatt el is fogadja az új jogszabályt, amely 2013. július 1-jén lépne hatályba.
Az Index újságírói az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első plenáris ülésnapjától kezdődően, vagyis február 13-ától ismét részt vehetnek a Ház nyilvános eseményein- erről szerdán tájékoztatta az Index szerkesztőségét az Országgyűlés sajtófőnöke.
Az építész szakma vezetői és képviselői egyetértenek a kormányzatnak a Puskás Ferenc Stadion rehabilitációs és rekonstrukciós szándékával- írta szerdai közleményében Vígh László, az Istvánmező rekonstrukciójáért és rehabilitációjáért felelős kormánybiztos.
Akár már ezen a héten benyújthatja a kormány a jó adósokat megsegítő árfolyamgátról szóló módosító javaslatot az Országgyűlésnek; a törvénymódosítás tervezete elkészült, jelenleg a szakmai egyeztetése folyik- közölte Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója a Világgazdasággal.
Üléseznek a héten az Országgyűlés frakciói, hogy felkészüljenek a tervek szerint jövő hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakra. Mintegy 60 folyamatban lévő előterjesztés van a képviselők előtt a parlamenti honlap adatai szerint, a kormánynak az erre az időszakra vonatkozó jogalkotási programjában több mint 40 javaslat szerepel; a Házra sarkalatos jogszabályok megalkotása is vár. A Házbizottság szerdán tanácskozik.
A Magyar Hírlap értesülése szerint akár már a jövő héten a parlament elé kerülhet az állam által elismert felekezetek listájának bővítése, amiről legkésőbb február végéig mindenképpen döntést kell hozni.