A holland parlament csütörtökön jóváhagyta a nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő országok anyagi támogatását is könnyítő euróstabilitási mechanizmus kibővített változatának létrehozását.
Az Európai Központi Bank (EKB) még az idén kamatot csökkent, és 2012 első negyedévében további egyszeri kamatvágás hajt végre- vélték a Reuters által megkérdezett elemzők.
Mindent meg kell tenni azért, hogy a hatóságok a terrorizmus ellen szükséges és arányos módon lépjenek fel, és érvényesüljenek az emberi jogok európai egyezményében foglalt garanciák- állapította meg a témáról az Európai Tanács parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakán csütörtökön tárgyalt jelentés vitájában felszólaló magyar képviselő, Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik).
A Nyugat-Balkán térségét jelenleg jellemző problémák megoldása az Európa Tanácsnak (ET) is vizsgája lesz a témáról az ET parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakán, Strasbourgban felszólaló magyar képviselő, Kalmár Ferenc András (KDNP) szerint.
Bejrút, Tripoli, 2011. október 6., csütörtök (MTI/Reuters/AFP)
Moammer Kadhafi, a megbuktatott líbiai vezető csütörtökön ismét megszólalt, és egy hangüzenetben arra figyelmeztette a fejlődő országok vezetőit, hogy hasonló sorsra juthatnak, mint ő, mert a nagyhatalmak őket is kiszorítják a hatalomból.