Az aradi vértanúkra emlékezve, közjogi méltóságok jelenlétében csütörtök reggel felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos, a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) magyar társelnöke a Parlamentben tárgyal Viktor Alekszejevics Zubkovval, az Orosz Föderáció első miniszterelnök-helyettesével, a Magyar-Orosz KKB orosz társelnökével ma.
Határozott és szigorú fellépést ígér a tiltólistán nem szereplő, tehát jelenleg szabadon árusítható pszichoaktív szerek forgalmazói ellen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi)- írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
Moszkva durva provokációnak tartja azt a Bassár el-Aszad szíriai államfőnek tulajdonított, s egyes sajtóorgánumokban publikált kijelentést, miszerint az elnök rakétatámadással fenyegette meg Izraelt.
Budapesten és országszerte is megemlékezéseket tartanak október 6-án, az aradi vértanúk napján, amelyet 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánított a kormány.
Az orosz hatóságok tárgyalni szándékoznak a szíriai ellenzék két küldöttségével októberben Moszkvában- jelentette be szerdán Moszkvában Alekszandr Lukasevics, az orosz külügyminisztérium szóvivője.