A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. magyar állami tulajdonban lévő 25 százalék plusz egy szavazatát a többségi tulajdonos Hochtiefnek kell megvásárolnia 36,6 milliárd forintért- közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken az MTI-vel.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. magyar állami tulajdonban lévő 25 százalék plusz egy szavazatát a többségi tulajdonos Hochtiefnak kell megvásárolnia a részvényesi megállapodás alapján- közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken.
Az állam értékesíti a Budapest Airportban (BA) meglévő részesedését, ezt a kormány június 9-re datált határozatában hagyta jóvá, amely a Magyar Közlöny 61. számában jelent meg.
Kínai cégek jelenhetnek meg a Budapest Airport Zrt.-ben, hiszen a budapesti repülőtér Pekingnek is fontos lehet- írja a Heti Válasz a csütörtökön megjelent nyomtatott változatában.
Kínai cégek jelenhetnek meg a Budapest Airport Zrt.-ben, hiszen a budapesti repülőtér Pekingnek is fontos lehet- írja a Heti Válasz a csütörtökön megjelent nyomtatott változatában.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai, rendkívüli ülésén döntött arról, hogy megépítteti a III. kerületi, római-parti védművet; a javaslatot a képviselők pártállástól függetlenül egyhangúlag támogatták. Megszavazták a képviselők a budapesti közösségi közlekedés normatív támogatásának igényléséről szóló előterjesztést is.
Idén július-augusztusra szinte "minden csillag együtt áll majd ahhoz", hogy a kormány „piackonform" módon próbálja visszaállamosítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret - erről ír a csütörtökön megjelenő Heti Válasz.