A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. az idei 1,5 százalékos GDP növekedés után a jövő évi mutatót 0,5 százalékra csökkentette a korábbi 3,0 százalékról az új konjunktúra jelentésében, amelyet budapesti tájékoztatóján mutatott be szerdán az intézet.
Az adósságkezelés különböző formái egy jelentés szerint legfeljebb néhány tízezer embert érnek el, miközben minden negyedik magyarral fordult elő a közelmúltban, hogy anyagi okokból késett valamilyen, lakhatással kapcsolatos számlája vagy a lakáshitele törlesztőrészletének a befizetésével.
Görögországban a lakosság többsége úgy véli, elkerülhetetlen az államcsőd, a drachma újbóli bevezetését viszont alig 20 százalék támogatja egy vasárnap megjelent felmérés szerint.
Az amerikaiak 90 százaléka úgy véli, hogy az ország gazdasága még most, három évvel azután is rossz állapotban van, hogy a pénzügyi válság mély recesszióba taszította az Egyesült Államokat- derült ki a CNN és a ORC International pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
A Nézőpont Intézet az általa készített vegyes választási modell alapján úgy számol, hogy a jelenleginél kisebb, 200 tagú Országgyűlésben 139 mandátuma lenne a Fidesz-KDNP-nek, 31 az MSZP-nek, 24 a Jobbiknak, 6 pedig az LMP-nek- a tavalyi választás elsőfordulós eredményeit figyelembe véve.
Továbbra is őrzi fölényét a Fidesz biztos pártválasztók körében, de a teljes szavazókorú lakosság egyre kisebb hányadának támogatására számíthat; a Jobbik támogatottsága ugyanakkora, mint a szocialistáké- derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.