Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg idén első ízben a Tudományok hídját, amelyen a legérdekesebb magyar találmányok, valamint a hazai kutatás-fejlesztésben élen járó vállalatok, kutatóegyetemek mutatkoznak be.
Szakmai tapasztalatszerzéssel folytatódik a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, az Agrya tavasszal indított programja, a Vidék Kaland- közölte kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája.
A 35 éven felüli aktív alkalmazottak 20 százaléka foglalkozik azzal, hogy miből él meg nyugdíjas korában, míg 59 százalékuk nem szentel komolyabban figyelmet arra, hogy felkészüljön nyugdíjas éveire- derül ki az Aegon Magyarország megbízásából a BellResearch által készített felmérésből, amelynek megállapításait a biztosító közölte az MTI-vel.
Tíz napra bezáratott egy szolnoki élelmiszerüzletet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, miután a boltban több alkalommal szolgáltak ki fiatalkorú vásárlókat szeszesitallal és dohányáruval - közölte a megyei kormányhivatal sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.
Csehországban a jövőbeli nyugdíjasok többsége havi 15 ezer korona, azaz 170 ezer forintnak megfelelő összeget tartana elegendő nyugellátásnak- írta hétfői számában a Pravo a szociális és munkaügyi kutatóintézet felmérésére hivatkozva.
Csaknem negyvenezer ember részvételével rendezték meg szerdán egy spanyol kisvárosban, Bunolban a hagyományos paradicsomcsatát, a Tomatinát, amelynek alkalmával a település utcáit piros lé borítja be.